BMÓ project

2006-ot írunk. A Cubus Sapiens faj nemcsak elkezdte világhódító terveinek kiteljesítését, de már a gyerekeket is megfelelő egyedi intézményekbe járatja. Ilyen intézmény a BMÓ (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Óvoda). Az egyik nap, amikor a gyerekek kint játszottak az udvaron, az őket felügyelő két jómunkásember (óvó néni) rájött, hogy egyre kevesebb gyereket felügyelnek – kiderült, hogy elfelejtették feltelepíteni a legújabb biztonsági frissítést, és valahogy port nyílt a tűzfalon. A felügyelők azonnali igazgatósági értekezlet összehívása mellett döntöttek, ahol rövid tanácskozás után arra a döntésre jutottak, hogy az óvó nénik feladata lesz, hogy visszahozzák az elcsatangolt kölyköket. Egyszerre legfeljebb két óvó néni tud kinn a terepen lépkedni, a többiek a benn levőkre vigyáznak.

2006-ot írunk. A Cubus Sapiens faj nemcsak elkezdte világhódító terveinek kiteljesítését, de már a gyerekeket is megfelelő egyedi intézményekbe járatja. Ilyen intézmény a BMÓ (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Óvoda). Az egyik nap, amikor a gyerekek kint játszottak az udvaron, az őket felügyelő két jómunkásember (óvó néni) rájött, hogy egyre kevesebb gyereket felügyelnek – kiderült, hogy elfelejtették feltelepíteni a legújabb biztonsági frissítést, és valahogy port nyílt a tűzfalon. A felügyelők azonnali igazgatósági értekezlet összehívása mellett döntöttek, ahol rövid tanácskozás után arra a döntésre jutottak, hogy az óvó nénik feladata lesz, hogy visszahozzák az elcsatangolt kölyköket. Egyszerre legfeljebb két óvó néni tud kinn a terepen lépkedni, a többiek a benn levőkre vigyáznak.

A gyerekek mind szeretik a csokoládét, ezért egy 3-jegyű bináris szelettel (később 3Bit vagy csoki) könnyen rávehetők a visszatérésre. Az óvó nénik 5 szelet csokit tudnak egyszerre magukkal vinni, a készlet a pályán található csokiautomatákból pótolható. Ilyen automaták szerte a környéken vannak, valamint az óvodában is található egy. Ha egy óvó néni egy gyereknek csokit ad, az sorba áll az óvó néni mögött, így egy óvó néni egyszerre akárhány gyereket is vezethet.

A környéken szokott kóborolni minden nap Watch, a dog. Watch időnként minden látható ok nélkül elkezd ugatni, amit a BMÓs gyerekek nem szeretnek, és elszaladnak előle. A BMÓ környékén csokiautomaták és üzletek is fellelhetők – köztük a gyerekek kedvence, a PlayStation Cubus játékbolt, aminek előszeretettel nézegetik a kirakatát. Ha elmennek egy ilyen üzlet mellett, bizonyos gyerekek nekiállhatnak bámulni a kirakatot, aminek hatására elengedik a szomszédaik kezét, így megtörve a sort. Előfordulhat az is, hogy egy gyerek egy csokiautomatát kezd el bámulni. Ekkor is elengedi a szomszédai kezét.Egyéb épületek is lehetnek a pályán – a játékban annyi a szerepük, hogy sem az óvó nénik, sem a lurkók, sem Watch nem mehet keresztül rajtuk. Ezen felül lehetnek még utak és ligetek – ezek adják meg a lehetséges haladási irányokat.

A játékosok óvó néniket irányítanak, és céljuk az, hogy minél több elkóborolt lurkót kísérjenek vissza a BMÓra.

A csapat: Cubus Sapiens

A csapatban mindvégig maximálisan megvalósult a munkamegosztás a kódolás és dokumentáció terén a modern eszközök (cvs, wiki) révén. Mindazonáltal mindenki hozzájárult még ezen felül azzal az egyedi tálentumával, amire ő utánozhatatlanul képes. Íme a tagok (szigorúan alfabetikus rendezés szerint):

Grill Balázs Levente ‘Balage’

Az alázat és alkalmazkodóképesség megtestesülése. Photoshop-kezelő képességeit a GTA első részeit is lefőző játékgrafika megalkotására fordította.

Harmath Dénes Izidor ‘thSoft’

Gugli bácsi segítségével ő próbált minél kevésbé ízléstelen ikonokat keresni és találni a kezelőfelület csinosítására. A team dicsőségét megörökítendő, annak monogramját beleszerkesztette a 3. pályába. (Reméli, hogy az utókor ezt nem valamiféle kódszegmensre vagy sztrájkellenes játékprogramra való utalásként értelmezi.)

Kishonti István ‘Overander’

Az objektum-orientált szépség következetes képviselője. Mennyiségi rekordot állított fel az egy use-case diagramon elhelyezett use-case-ek, valamint az egy pályán szabadon eresztett lurkók számában.

Ujhelyi Zoltán ‘Stampie’

Őreá hárult a csapat rugdosásának hálás feladata és az egyéb adminisztrációs teendők. A team webmestereként ő lőtte be fáradságos munkával a fent említett online toolokat a hatékony csapatmunka érdekében. Az OpenOffice.org és a MagicDraw varázslatos világában elmerülve világcsúcsot állított fel a “Legtöbb Wiki Oldalból Generált PDF”, illetve a “Legtapasztaltabb UML-Diagram Készítő” kategóriákban.

Letöltés

Az utókor okulására a program fejlesztésének különböző fázisait is közzétesszük. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy bár az itt szereplő anyagok javarészt teljesítették a követelményeket, ezek fenntartások nélküli lemásolása, bizonyos (utólag már általunk is kevésbé bölcsnek ítélt) tervezői döntések átvétele nem javasolt, figyelembe véve a félévek egyedi feladatspecifikációt és projekt követelményeit.

Author: Zoltán Ujhelyi

I am an Eclipse Technology Expert at IncQuery Labs Ltd. and a regular contributor of open-source projects, most importantly the VIATRA project at eclipse.org. Furthermore, I am in the process of finishing my PhD in computer science at the Budapest University of Technology and Economics focusing on analysis techniques for model queries and transformations.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.