Bekövetkezett, amiről fogadkoztam, hogy többet nem fog megtörténni. Kidobtam a Drupal motort is. Pedig a Drupal jó – sztem.
Hogy miért is ment a Drupal a süllyesztőbe? Egyszerűen azért, mert túl sok időt vett el a karbantartása, frissítgetése, mint amit megért volna. Pedig viszonylag értelmesen összeállított kód, rengeteg lehetőséggel. Plusz, ami ehhez szervesen kapcsolódik, brutális komplexitással.
Mi is ez a komplexitás? Az, hogy ha kellően magasra emeljük az absztrakciós szintet, akkor az egyszerű feladatokhoz is adaptálni kell a cuccot. Az új motor pontosan ebben kíván segíteni: a WordPress egy egyszerű blogmotor, nem több.
És az eddigi tapasztalataim alapján ez nekünk elég. És akkor miért szórakozzunk azzal, hogy egy teljes értékű tartalomkezelőrendszerrel dolgozzak? Nincs annyi látogatóm, hogy a teljesítmény bármilyen szinten szempont legyen, nincs energiám testreszabni a rendszert, és nem fejlesztek rá plugint. Sőt, rövid távon (értsd: pár éven belül) nem valószínű, hogy Drupal-alapú rendszerek összerakásával, vagy bármi hasonlóval foglalkoznék, ami igazolná a belefektetett időt.
Szóval kihasználva, hogy egyszerűsítettük a tartalmat nem olyan régen, egyszerűen (illetve nem annyira egyszerűen, de ez más kérdés) felhúztam egy WordPress-t, és némi bűvészkedéssel áthoztam a tartalmat és a hozzászólásokat. A költözésben segítségemre volt egy sql gyűjtemény, amely a munka nagyját elvégezte helyettem.
Azért az élet nem fenékig tejfel – néhány hiba becsúszott a gépezetbe. Az egyik ezek közül, hogy elszúrta a tageket. Nagyrészt kézzel javítottam. A másik, hogy a belső linkeket valahogy nem sikerült automatikusan költöztetni. Ezen hibák jelentős része – zömmel időhiány miatt nincs is javítva… még. De ami késik, nem múlik.
A harmadik hiba meg az, hogy a keretrendszer pillanatnyilag angol. Ennek az az oka, hogy a magyar fordítás szerintem minősíthetetlen szintű hibákat tartalmaz. Ha lesz egy kis időm, megpróbálom ezeket javítgatni egy kicsit, és az eredményt majd továbbítom a fordítócsapatnak is.
Mindenesetre addig is kérek mindenkit, hogy ha úgy érzi, hibát talál, jelezze nekem (akár itt is hozzászólásként), igyekszem mindent a lehető leggyorsabban javítani.
Kommentek