Skip to content

GhoUl

A Cubus Sapiens oldal

Archívum

Címke: Webdesign

Kedves userek és szörfölők!

A mai napon megnyílt egy újabb tartalmi részleg az oldalon, ahol a webdesign rejtelmeibe próbálunk majd bepillantani. A részleg megnyitása régebben eldöntött dolog volt – nagyjából akkor merült fel az ötlete, amikor a téma írása is megkezdődött.

A témafejlesztés elején két döntési lehetőség volt: a hagyományosnak mondható táblázat-alapú szerkezetkialakítás, és a mostanában elterjedő CSS-alapú. Annak érdekében, hogy a fejlettebb technikákat részesítsük előnyben, az utóbbi került kiválasztásra.

Ez ugyanakkor azzal járt, hogy az IE hibáit súlyosan megkaptuk. Ennek ellenére a téma első változata (az ütemtervhez képest ugyan jelentős késéssel, de) elkészült, és felkerült az oldalra. A fejlesztés során szembesültünk azzal a ténnyel, hogy jól használható oktató jellegű anyagok nincsenek – a fejlesztés során a www.alistapart.com jól sikerült tutorialjai kerültek felhasználásra.

Ezt a hiányt szeretnénk legalább részben pótolni – akár új anyagok írásával, akár meglevő anyagok lefordításával. Természetesen nem várható, hogy akármilyen szintre a legjobb elérhető anyagot sikerült elérhetővé tennünk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy az új részért is érdemes legyen visszanézni az oldalra.

Az első komolyabb cikk a szekcióban [[Miért számít a Gecko? Mit jelent a Netscape új böngészője a webnek?|Jeffrey Zeldmann Gecko]]-ról írt cikkét fordítottuk le. A cikk eredeti változata 2001-es, ezért felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme volt ennek. A helyzet az, hogy ha az aktuális elemeit nem nézzük, csak a trendeket, a mai napig aktuális helyzetképet vetít elénk – bemutatja, hogy miért volt fontos a Gecko böngészőmotor (ez fut többek között a Firefox, a Mozilla és a SeaMonkey böngészők alatt), és miért jó, hogy ez 10-15%-os piaci részesedést ért el.

Tervbe van véve, hogy ennek a cikknek a kapcsán a mai helyzetet is megvizsgáljuk, és összevetjük a korábbival.

Akárhogy is, az új szekció még béta fázisban van, remélhetőleg gyorsan letisztul a szerkezet, és a tartalomé lesz ott is a főszerep.

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2000. március 24. óta elérhető itt. A fordítás az eredeti dátumhoz képest hivatkozik az eseményekre.

A nyílt forrású Mozilla csoport nagyjából két év alatt készítette el a Gecko böngészőmotort, ami a tervek szerint teljesen megfelel az öt legfontosabb webes szabványnak (HTML 4, CSS-1, XML, JavaScript/EcmaScript és a W3C DOM). Ezalatt az idő alatt a Microsoft megjelentette az Internet Explorer 5-ös változatát Windowsra.

Az IE5 nem felel meg a legfontosabb webes ajánlásoknak (különösképpen az XML-nek és a DOM-nak). Igazából az IE5 „kiegészítette” ezeket a technológiákat egyedi módon, miközben nem felel meg az eleve meglevőeknek. Akárhogy is, a Microsoft böngészője gyorsan lerombolta a Netscape piaci részesedését, köszönhetően a Windows-platformon tapasztalható dominanciájának, a Microsoft reklámkampányának és az idősödő Netscape Navigator 4 hibái és (őszintén szólva) használhatatlan szabványkövetése miatt. Az, hogy az America Online felvásárolta a Netscape Communications-t, nem segített a Navigator megmaradásában.

Most készül az Opera Software új böngészője, az Opera 4.0, egy olyan böngésző, aminek elsődleges célja a CSS és hasonló szabványok követése, s ez sok támogatóra talált. És a Microsoft pedig készül megjelentetni az IE5-öt Mac OS-re, aminek készítése során, szemben a Windows-os megfelelőjével, kínosan ügyeltek arra, hogy megfeleljen a HTML 4-nek és a CSS-1-nek. A megjelenését követő néhány hétben a Mac OS-re írt IE5 az elérhető leginkább szabványkövető böngésző lesz a piacon.

Ebben a környezetben, amikor a Netscape részesedése elkeserítően alacsony, és a legtöbb profi webfejlesztő az IE4 és IE5 különcségeit és sajátos szabványértelmezését kihasználva fejleszt,, vajon a Netscape erőfeszítése elegendő illetve időben jött-e? Ez lesz a nagy áttörés, ami megváltoztatja, ahogy fejlesztjük és használjuk a webet? Zeldman a The Web Standards Project álláspontját képviseli:

A Gecko már (majdnem) itt van

Túl korai még az öröm, de úgy tűnik, hogy a Netscape Gecko-ja hamarosan valósággá válik. És ez jó hír mindenkinek, aki fejleszti vagy csak használja a webet, és mindenkinek, aki használni fogja a jövőben. Kezdjük a legrosszabbakkal: túl régóta várunk erre a böngészőre. Olyan rég, hogy sokan már egyáltalán nem is várják .

A várakozás meghozza az étvágyat

A Web Standards Project tudta, hogy a megfelelő lépés megtételével a Netscape nagyon sokat kockáztatott. Nem szabad sürgetni a fejlesztést, különösen akkor nem, ha valamit az alapoktól kezdve újraírnak.

Tudtuk, hogy a Mozilla project sok időt vesz majd igénybe, és ezalatt a Netscape számára fennáll a veszély, hogy a „böngészőháború veszteseként tekintenek rá“, „lemarad“, stb. Tiszteljük őket a kockázat vállalásáért, különösen ezen a területen, ahol egy eltérés az eredeti koncepciótól tizenöt perc alatt a piacvezető cégből kudarcot vallott céget hozhat létre.

Nem tudtuk, hogy ennyi időt fog igénybe venni, de kerül amibe kerül. Ha az eredmény egy a HTML, a CSS-1, az XML, a JavaScript (EcmaScript) és a W3C DOM szabványnak teljesen megfelelő böngészőt eredményez, nem fog számítani, mennyi időbe telt eljutni ide.

Mit jelent a Gecko a webfejlesztőknek?

Ha a Gecko teljesíti az ígéreteit, és a többi böngészőgyártó követi a Netscape vezetését ebbe az irányba, az alapvető előny az, hogy lehetővé teszi a szabványkövető honlapírást ahelyett, hogy a különböző böngészők hiányosságaival és hibás értelmezéseivel birkóznának.

Lehetetlen eltúlozni ennek a fontosságát és a hatalmas változást, amit képvisel.

Eddig két lehetőségünk volt:

Vagy korlátozzuk eszköztárunkat a web nyers alapjaihoz (HTML 3.2, gif képek és alkalmanként PERL scriptek), vagy zsonglőrködünk azzal, hogy úgy érünk el fejlettebb webtervezést, hogy egy tucatnyi befejezetlen (és inkompatibilis) böngészőre írjuk az oldalt, scriptelést felhasználva a megfelelő böngészőfüggő verzió kiválasztásához. Ez a böngészőre való fejlesztés. Ez időrabló, drága, frusztráló és még egy csapatnyi brilliáns programozóval is majdnem mindig elmérünk valamit és valamit kihagyunk a számításból.

Korlátozott költségvetése miatt sok cég és ügyfelei jutnak el odáig, hogy tudatosan elfogadják a tényt, hogy nem tudják kiszolgálni a Linux-felhasználókat, Mac-felhasználókat, a látássérülteket vagy az öreg böngészőt használókat. Ez természetesen rossz, de megtörténik, mert fejlesztés a különféle inkompatibilis környezetre pénzbe és időbe kerül, és ezek egyikéből sem rendelkezik senki elegendővel.

Ettől a folyamattól a cégek annyira elbátortalanodnak, hogy sok esetben a Flash-hez hasonló eszközöket nem mint különleges effektusként vagy beépülő elemként használják, hanem arra, hogy felépítsék vele az egész oldalt. És nem azért, mert a Flash megszokott, hanem azért, mert mindenkinél működik, aki letölti, függetlenül attól, hogy milyen böngészőt használnak.

Így éveken keresztül mindannyian megosztottuk az őrültségnek ezt a szintjét, és elfogadtuk a „a médium korlátozásainak”, amikor valójában ez nagyrészt a böngészőgyártók hibája, akik nem tudják a böngészőiket úgy megírni, hogy megfeleljenek a közös szabványoknak, amiknek az előállításában mind segédkeztek.

Szabványos böngészők esetén nem az inkompatibilitásokra szerkesztünk, hanem a közös részre. Ez nagy különbség. Ha minden böngésző megfelel bizonyos szabványoknak, a web működhetne mindenkinek (mivel a szabványokat úgy tervezték, hogy mindenkinél működjenek), így több időt szánhatunk a koncepciók, tartalom és webes alkalmazások fejlesztésére a foltozgatás helyett.

Ha a Gecko teljesíti ígéreteit, egy forradalmi lépés lenne a régi, sötét időkhöz képest, amiben benne ragadtunk. De fontos kiemelni még egyszer, hogy minden böngészőgyártónak támogatnia kell a szabványokat. Ha a Netscape egyedül marad, a web használói és a web fejlesztői számára ez a tarthatatlan helyzet továbbra is fennáll.

Megnehezíti-e az IE5 dominanciája, hogy hasznot húzzunk a Gecko-ból és szabványkövető oldalakat írjunk?

Az teszi nehézzé, hogy szabványkövető oldalakat írjunk, hogy a böngészők nem támogatják még a szabványokat.

Ha az IE5 dominanciája megnehezíti, az, hogy egyáltalán nincs teljesen szabványkövető böngésző, lehetetlenné teszi a szabványkövető oldalak írását. Így ha a Netscape kijön egy teljesen szabványkövető böngészővel, ez egy nagy lépés egy józan web irányába.

A kérdés így a következő: „Ha a Gecko teljesen megfelel a szabványoknak, de a Netscape megszűnik piacvezetőnek lenni, a fejlesztők vajon a szabványoknak megfelelően fognak fejleszteni?”

A válaszom az, hogy igen, de nem azonnal. Lesz egy átmeneti időszak, ahogy ez mindig is volt a weben. Ez alatt az átállás alatt még több töredezés lesz. Az üzleti oldalakon az ügyfelek és a tanácsadóik a fejlesztői oldalon fognak döntést hozni, hogy kit kell támogatniuk.

Ez akkor is igaz volt, amikor a Netscape volt a piacvezető böngésző. Az egész web nem kezdett el kereteket és JavaScript-et használni abban a pillanatban, amikor a technológiák megjelentek. Időbe telt.

Nem tudom, milyen hosszú lesz az átállási periódus. Sok múlik azon, hogy a többi böngészőgyártó mit lép. A Microsoft megragadhatja a lehetőséget a felzárkózásra, vagy várhat. Remélhetőleg minden böngészőgyártó rájön, hogy ez csak úgy működik, ha mindenki ugyanazon az oldalon van, ha mindenki teljesen támogatja a szabványokat.

Van még egy aspektusa a kérdésnek, ami az, hogy a Microsoft böngészője piacvezető marad-e. Úgy tűnik, de senki sem tudja.

Ha az IBM-hez, Red Hat-hoz és Sunhoz hasonló cégek támogatják a Gecko-t, és ez azt jelenti, hogy ténylegesen használják is, nagy különbséget jelenthet. Emlékezzünk rá, az átlagember nem dönt ilyenekben. Azt használják, ami az asztalukon van. Az üzletembereket pedig, akik a vállalkozásoknál telepítik, befolyásolhatják az IBM és a Red Hat ajánlásai. Az AOL szintén segíthet azzal, hogy az ügyfeleit rábírja a Gecko használatára. Megtörténhet. Senki sem tudja.

A Web Standards Project nevében beszélve, minket nem érdekel, ki nyer és ki veszít a következő körben. Ami minket érdekel, az a W3C szabványok teljes támogatása az összes böngészőben. A Web Standards Project annyira szabad gondolkozású, mint a web. Nem foglalunk állást cégek, termékek, platformok mellett. Ha egy jelentéktelen cég Sri Lankáról megjelentet egy teljesen szabványkövető böngészőt 0,05%-os piaci részesedéssel, mi boldogan támogatjuk a cég termékét. Minket csak az érdekel, hogy a szabványok betartásával megakadályozzuk a web tördelődését, és engedjük, hogy kihasználjuk a teljes potenciálját, azt a potenciált, amit még senki sem lát ezen a ponton. A szabványok jelentik az utat ehhez a jövőhöz.

Ezért örülünk a Netscape-nek a kockázatvállalásáért, hogy kifejleszti a Gecko-t a Mozilla projekt keretében, és elvárjuk, hogy a tesztelés után támogatni tudjuk.

Független attól, hogy melyik böngésző a piacvezető, egy teljesen szabványos böngésző mindent megváltoztathat. Megengedi, hogy a webet a megfelelő irányba fejlesszük.

Az asztalon túl

Most a webet elsődlegesen az asztali számítógépeknél látjuk. Ez az a hely, ahonnan elindult, és ez az, ahol az elsődleges szórakoztató értéke és vonzereje rejlik.

A web amúgy is rugalmas határai már elhagyták az asztalunkat, és öt-tíz éven belül a háló mindenütt ott lesz. Már most ott van néhány ember telefonjában. Már ott van a Palm Pilot-okban. Ott lesz az autódban, a vonatodon, a repülődön és a hotelszobádban. Be fogod tudni kapcsolni a sütődet, mielőtt hazaindulsz az irodából. Mindez elérhetővé válik a webes technológiával, és ezek egyike sem lesz idegen és érthetetlen. Széles körben elfogadott lesz, mint a telefont és a tévét.

A hálózat határtalan, mindenhol jelenlevő, észrevétlen berendezés lesz, amit információszerzésre, társalgásra, vásárlásra és jegyzetelésre fogunk használni.

Ha a különböző eszközök, amiket használunk akarva-akaratlan, nem törődnek a szabványokkal, akkor barátságtalan jövő elé nézünk. Ugyanazt az őrültséget fogjuk tapasztalni az eszközök szintjén, amit már megtapasztaltunk a weben az asztali gépünkön.

De ha a használt eszközeinket szabványkövető módon tervezik, mint a Gecko-t, szép jövő várható.

Mindez azt mutatja, hogy a Gecko a korlátainak megfelelően él, és bár nekünk nincs semmi okunk rá, hogy kételkedjünk ezekben az állításokban, meg kell várnunk a végeredményt, mielőtt bármit biztosan tudnánk.

Ez a nagy helyzet.

Egy technikai jellegű megjegyzés. Amiben a fejlesztők megegyeznek, az az, hogy a Gecko az Gecko, a szabványok meg szabványok. Ha egy eszköz ugyanazt a szabványt támogatja, amit az asztali számítógépünk is, a munkánk megszűnik lehetetlennek lenni. Más útra térve, a fejlesztők megkezdhetik a webet az XML-hez hasonlóan kiterjedten használni ahelyett, hogy komplex réteget kellene fejleszteniük, ami készülékről készülékre fordít.

Még egyszer hangsúlyozva, minden könnyebbé válik, ha a többi böngészőgyártó is követi a Netscape-et. A legrosszabb esetnek megfelelő forgatókönyvnél visszatérünk a különböző verziókra való fejlesztésre, a webfejlesztés sokkal nehezebb lesz és sokkal költségesebb is. A magam nevében beszélve biztos vagyok benne, hogy nem ez a legrosszabb eset fog bekövetkezni, legalábbis sokáig nem. Végül is a józan ész győz.

A cikk egy interjú alapján készült Zeldman és Dominique Deckmyn, a ComputerWorld magazin riportere között, aki részére minden elismerés és köszönet.

Lásd még

A List Apart: Netscape Bites Bullet (halott)

A List Apart: The Day the Browser Died (halott)

CNET: Netscape Fights Back (halott)

Mozilla.org — akik a Geckot fejlesztik

Netscape: White Paper on Gecko (halott)

New York Times: Netscape Browser Faces a Changed World

A szerzőről

Zeldman írásai megjelennek a A List Apart-on és a The Daily Report-on, ő üzemelteti a Happy Cog Studios-t, ő írta Designing With Web Standards (New Riders, 2003 – Tervezés a webes szabványokkal), és Eric Meyerrel az alapítója az An Event Apart-nak. A Wikipedia-n és a Happy Cog-on található részletes életrajza.


Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk elérhető itt.