A sok elborult, kocka téma után most egy kicsit könnyedebb vizekre eveznék. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a következő írást úgy tervezem, hogy ne csak informatikusok számára legyen érthető (noha ők meglehetősen furcsa okokból nem hemzsegnek az oldal olvasói között).
Kicsit nehezen kezdek hozzá, ugyanis még könyvet nem ajánlottam ezeken a hasábokon – pedig olvastam párat, köztük olyat is, amit tényleg érdemesnek tartok arra, hogy többen olvassák. Ami mondjuk hasznos lenne, hiszen egyre kevesebbet olvasunk.
Viszont a mostani könyvajánlatom nem fog ezen segíteni, ugyanis Umberto Eco Foucault-inga című műve kifejezetten ijesztő: csaknem 800 oldal, nem nagy betűkkel szedve, kemény táblával. De szemben a múltkor emlegetett Ügyféllel itt tartalom is van mellé: Eco professzor úr igen hosszadalmas kutatómunkáját (is) tartalmazza ez a könyv, benne a templomosokról, rózsakeresztesekről és hatalmas rejtett titkokról.
Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszinokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez, a rózsakereszteseknek Arsène Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-féle ingának… Kihez-mihez is?
Ha van Terv, minden kiderül.
Mi is ez a Terv? Sokat nem mondanék róla, valamit a könyvnek is érdemes meghagyni, de röviden annyit tehetnék hozzá még, hogy negyvenkettő. Azaz a Terv mindent leír, ami a történelmünkben az elmúlt néhány száz évben történt. És a lehetőségekhez képest mégkonzisztens módon is.
Az értékelésem szükségképpen szubjektív, részrehajló vagyok. Én kedvelem a történelmi regényeket, szintúgy azokat a könyveket, amiben a természetfeletti erők is előkerülnek, de azért emberközpontúak maradnak. Ha ehhez még titkok is társulnak, és a főszereplőkkel még azonosulni is tudok, akkor borítékolható, hogy jól érzem magam olvasás közben.
- Nem rossz – mondta Belbo. – Engem viszont ez a piramisokról szóló ötszáz oldal, ez nem hagy nyugodni.Tudták-e, hogy a Kheopsz-piramis pont a harmincadik szélességi fokon áll, és hogy az a szélességi kör szeli át a legtöbb szárazföldet? És hogy a Kheopsz-piramisnak ugyanazok a geometriai arányai, mint az amazóniai Pedra Pintadának? És azt, hogy Egyiptomban két tollas kígyó is volt: az egyik Tutankamon trónján, a másik pedig a szakkarai piramison, és ez Quetzalcoatlra utal?
- Quetzalcoatl a mexikói pantheon tagja. Mi köze neki Amazóniához? – kérdeztem.
- Mit tudom én, valamit biztos kihagytam. […]
Érdemes lehet megfigyelni, hogy noha összeesküvéselméletekből van bőven a könyvben, a szerző megmarad a tudományos elfogadott módszerek mellett, azaz lehetőség szerint mindent támasszunk alá tényekkel, de legalábbis más művekkel. Jó ez?
Egy biztos: olyan mennyiségű forrásra hivatkozik menet közben, hogy a végén levő függelék kicsit kevés – csak kilenc oldal. Kevésszer fordult eddig elő, hogy egy könyv olvasása közben totál műveletlennek éreztem magam, de itt szinte folyamatosan ez az érzésem volt. Kevés olyan könyv van, ahol egyszerre kap szerepet a Rózsakeresztes kiáltvány, a Gergely-féle naptárreform, kombinatorika (némi programozással együtt) és a Föld forgását kísérleti úton kimutató Foucault-inga.
Szerencsére mindenhol elég pontosan megnevezi a forrásokat – még az elborult, “ördöngös” könyveket is. Így viszont eléri azt, amit nagyon sok könyvnek nem sikerül: hitelesség.
Mindezek mellett a könyv részletesen meg van tervezve: a fejezeteket tíz szakaszra osztotta, amelyeket a szefirák mentén oszt be. Azok kedvéért, akik nem tudnák, mik azok a szefirák (közétek tartoztam a könyv olvasása, illetve az értékelés írása előtt), a héber kabbalisztika tíz állomása a megvilágosodás felé. Emellett a fejezeteket rövid, kapcsolódó idézetek vezetik be.
Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy a könyv nem kalandregény, semmilyen formában. Leginkább fejlődésregény: megmutatja, hogyan érti meg Doktor Casaubon a világ legfőbb titkait.
És itt jön az a pont, ahol találkozik a könyv a szakmai érdeklődésemmel is: megmutatja, hogyan lehet leírni a világot egy jól definiált rendszerben. Gondolom, informatikusok/szoftverfejlesztők ismerik ezt a feladatot – ezt rendszeresen kell csinálnunk. Jó tudatosítani az ilyesmit.
És mi különbözteti meg a regény összeesküvéselméleteit a tényleges igazságoktól? Ne akarjuk a hibákat is tökéletesen modellezni. Ha van két, az összes adatunkkal konzisztens hipotézisünk, válasszuk az egyszerűbbet. Meglepően sokszor használható.
Lassan lezárva gondolataimat azzal fejezném be ezt az írást, hogy mindenkinek sok szeretettel ajánlom Eco professzor úr könyvét elolvasásra, a könyv elejéről Raymond Smullyen mottóját idézve:
A babona bajt hoz.
Az idézetek az Európa Kiadó 1992-es magyar nyelvű kiadásából származnak.
