Előfordul, hogy valamivel találkozik az ember, amiben biztos, hogy olvasta, de sehogy sem sikerül kideríteni, hogy pontosan hol, ld. például az utolsó posztot: 451 Fahrenheitnyi gázlángolás. És persze előjön a L’esprit_de_l’escalier is1, amikor hónapokkal később sikerült megtalálni a forrást.
Rövid emlékeztető azoknak, akik nem érzik magukban az ihletet, hogy újraolvassák a januári ömlengésemet:úgy éreztem, hogy az univerzum át akar verni, ugyanis biztos voltam benne, hogy olvastam a dolgot, de minden helyen, ahol ezt potenciálisan vissza tudtam keresni, az jött ki, hogy nem olvastam. Most már tudom a választ: valóban nem olvastam a novellát, de elég részletével találkoztam, ami alapján azt hihettem két és fél év távlatából, hogy tényleg olvastam.
És ennyi bevezetés után végre ideje lelőni a poént, hogy miről is van szó. 2023 őszén némi üres időm volt, amit a telefonomon akartam némi szórakozást csinálni, és így eljutottam a Dear Reader nevű játékhoz, amelynek az az ötlete, hogy vesz szövegrészleteket különböző híres művekből, majd kicsit megkavarja vagy megvágja a szöveget, és nekünk, játékosoknak az a dolgunk, hogy visszaadjuk az eredeti szöveget.
Több stílusú helyreállításra is szükség van, van, amikor a hiányzó szavakat kell pótolni, máskor a sorokat kell átrendezni, de helyenként csak elgépelt szavakat kell keresni.
Maguk a játékok kellően egyszerűek, nem tart sokáig megérteni, hogy mi is a feladat, és remekül szembesít a művek különböző stílusával, ugyanis bizony mélységében a szavak és mondatok szerkezetére kell fókuszálni, ami normál olvasás közben lényegesen ritkábban történik meg.
Ugyanakkor a játék nehézség szempontjából szerintem nem választott szerencsésen: egyrészt a feladványok nehézsége is állítható, másrészt hozzátehető egy időzítő is az egészhez. A játék nagyon a legnehezebb puzzle-ök + időzítő kombinációt sugallja, hogy menjél fel, így volt szerencsém kipróbálni őket, és arra jöttem rá, hogy szívesen látnék akár nehezebb feladványokat is, mint a legnehezebb, de az időzítő pont nem nehezebbé teszi a feladványt, csak elveszi a lehetőséget, hogy gondolkozzál. Ez külön vicces, amikor az egyik történetben egy afrikai nevet gépelt el a program… 🙂
Lehet, hogy másoknak (például anyanyelvi beszélőknek, akiknek az itteni olvasmányok jelentős része kötelező olvasmány is volt), ez másképpen működik, de ez részemről elérte, hogy 2023. őszén kevés próbálkozás után félretegyem a játékot, majd idén nyáron egy hirtelen ihletből újra előkerüljön (tény, az értékelésem nem változott meg). De mindenesetre így már megvan a válasz, hogy miért gondoltam, hogy olvastam a Sultana álmát korábban:
És ez megnyugtató: nem képzelődtem, tényleg találkoztam a szöveggel; a különböző keresési megoldások, amiket a januári posztban linkeltem, úgy működtek, ahogy kellett, és nekem így most volt motivációm arra, hogy újra tartalmat rakjak a blogra egy mini értékelés formájában.
- Aki nem művelt franciában, vagy esetleg nem tudja elolvasni az angol nyelvű wikipedia szöveget (magyarul nincs, néztem, és most kedvem sincs megírni 🙂 ), arról a helyzetről szól, amikor az estélyről kimenve, hazafele a lépcsőház szelleme múzsaként megmondja, hogy mit kellett volna mondani egy helyzetben, de már csak minket piszkálhat, ugyanis a helyzetnek már vége. ↩︎