A múltkor beszéltem arról, hogyan érdemes szerintem [intlink id=”604″ type=”post”]LaTeX szerkesztést végezni OSX-en[/intlink] Eclipse kiterjesztés segítségével. Azóta némi további érdekességet sikerült összeszedni a témáról – és az ötletek szerintem a TeX környezetek többségére alkalmazhatóak.
Egyik alapvető érdekesség, hogy a pdfTeX motor csak a jpg, png és pdf fájlokat támogatja képfájlként. Ez egyfelől jó (lehet), mert bizonyos képek könnyebben elérhetőek ilyen formátumban, másrészt viszont rossz, mert ezek nem szerkeszthetők vektorosan olyan egyszerűen, ha úgy hozná a sors. Ezért lenne jó vagy svg vagy pedig eps támogatás hozzá.
EPS támogatás beizzítása pdfTeX motorhoz
Abban az esetben, ha az ember gépére telepítve van az imageMagick program, annak a convert parancsát ki lehet hívogatni, és ezzel szinte bármilyen formátumból bármilyen formátumot elő lehet állítani. A megoldás nyilvánvaló előnye, hogy hihetetlenül rugalmas, hátránya, hogy igényli a convert parancs jelenlétét a rendszerben – azaz a hordozhatóság csökken. A következő parancs megmutatja, hogy milyen jellegű utasítást kell kiadni a LaTeX preambulumban:
[cc]\DeclareGraphicsRule{.tif}{png}{.png}{`convert #1 `dirname #1`/`basename #1 .tif`.png}[/cc]
A DeclareGraphicsRule parancs során meg kell adni fájlkiterjesztést, amire figyelni kell, egy típust, egy beolvasási fájlkiterjesztést és egy parancsot. Részletek a következő pdf fájlban: http://www.ctan.org/tex-archive/macros/latex/required/graphics/grfguide.pdf
De tegyük fel, hogy eggyel hordozhatóbb megoldást szeretnénk. Itt jöhet szóba az az opció, hogy a legtöbb TeX disztribúció tartalmaz egy epstolatex parancssori alkalmazást – amint a neve is mutatja, ez egyszerűen eps fájlokat konvertál pdf-re. Külön előnye a programnak, hogy van egy package, ami ennek az egyszerűbb felparaméterezését teszi lehetővé. A package a könnyen megjegyezhető epstopdf névre hallgat.
Az alapértelmezett könyvtárstruktúra és az epstopdf parancs elérhetősége esetén mindössze a package-et kell importálni, és működik, némileg komplexebb felállás esetén a megoldás tovább hegeszthető. Én például azt valósítottam meg, hogy vegye figyelembe az img, src és temp mappákat, amikbe dolgozom, és miközben a LaTeX könyvtára az src, az eps-t az img-ből vegye, míg a pdf-et a temp-be dobja. Ezt a következőképpen sikerült elérni:
- Először is megadtam a preambulumban a [cci_latex]\epstopdfsetup{outdir=../temp/,verbose}[/cci_latex] parancsot – ez a temp mappába teszi a pdf-et, és a verbose segítségével kicsit részletesebben kifejti a hasfájásait…
- És ezután a képek beszúrásánál az [cci_latex]\includegraphics[width=10cm]{../img/csp.eps}[/cci_latex] módon adom meg a képfájlokat.
Ezután már a rendszer megfelelő hegesztés után elkezd működni. Az epstopdf package dokumentációja alapján a package-et rá lehet venni a DeclareGraphicsRule-lal, hogy mégse az eps2pdf-et használja, vagy ne az alapértelmezett paraméterezéssel.
PDF-specifikus beállítások a rendszerben
Ha csak simán pdfTeX-hel lefordítjuk a LaTeX forrásunkat, akkor már egy használható pdf fájlt kapunk – lehet böngészni meg továbbítani. De mi van, ha mi szeretnénk néhány fancy pdf feature-t kihasználni (na, ez szép hunglish lett 🙂 )? Tipikusan olyasmikre gondoltam most, mint az, hogy a pdf metaadatokat töltsük ki, illetve tegyük klikkelhetővé a hivatkozásokat, valamint a pdf megjelenítő számára is tegyük elérhetővé a dokumentum szerkezetét. Nem hangzik túl extrának, de nagyban növelheti az online olvashatóságot (aki kinyomtatja, annak nyilvánvalóan nem számít…)
Na, csapjunk is bele a lecsóba: a hyperref package jelenti a megoldást a problémára. A bekapcsolt állapot mellett automatikusan klikkelhetővé válnak a hivatkozások, és értelmezni fogja a dokumentum szerkezetét. A metaadatokat nem tölti ki azért automatikusan (noha nem lenne rossz 🙂 ). Mindenesetre ezeket a hyperref csomag opcionális paraméterei között lehet megadni, vagy pedig a hypersetup parancs segítségével. Részletek itt: http://andy-roberts.net/misc/latex/pdftutorial.html
Két fontos megjegyzés a hyperref használatával kapcsolatban: egyrészt opcionális paraméterről van ugyan szó, mégis érdemes megadni a fordítót (esetemben pdftex), ugyanis többféleképpen is keletkezhet pdf a kimeneten, és nem lehet ránézésre eldönteni, hogy melyik fog következni. Az előző oldalon szerepelnek a használható fordítók.
A másik: a hyperref csomagot olyan későn importáljuk, amennyire csak tudjuk (gyk. csak azt tegyük utána, amit feltétlenül szükséges), mert ellenkező esetben sok-sok warningot kapunk, hogy bizonyos hivatkozások megkettőződtek, stb. ami nem könnyíti meg a tényleges hibák felderítését. Ha a végére kerül, akkor ez a probléma nem lép fel (de legalábbis kevésbé). Igen, szép dolog a makrónyelv, ott ilyen szép kis függőségek is kialakulhatnak.
