Web usability kérdés

Nemrég olvastam Krugtól a Don’t make me think (magyarul Ne törd a fejem címen elérhető). Nekem határozottan tetszett, noha  egy Szoftverergonómia kurzus után sok újat nem mondott.

A könyv példákon mutatja meg, hogy mit is jelent a használhatóság a weblapok tervezése közben, nagyon olvasmányos módon, sokféle példával. Kifejezetten dícsérte például az Amazont (amivel személy szerint kevés használat után egyet kell, hogy értsek, jól megtervezték).

Hogy miért is jutott eszembe? Mert egy fárasztó nap után apukám ismét szembesített a magyar web egy igazi gyöngyszemével. Január óta havi program, hogy apukámnak gondja van a villanyóraállás bejelentésével. Korábban telefonon próbálkozott, de ott kb. 50 jegynyi értelmetlen számsort újra és újra betölteni finoman szólva is kellemetlen feladat.

Természetes ötlet, hogy akkor használjuk az internetes kitöltést. Ma megnéztem, hogy apukám hogy csinálja. A Firefox kezdőoldalán a google-be beírja, hogy elmu.hu (ez is megér egy misét, de ezen tegyük túl magunkat), majd pár kattintáson és rövid időn belül a keresett oldalra kerül.

Oldal közepén link, hogy Mérőállás bejelentése. Rákattint (elvégre ezt akarja csinálni). Ki látja, hogy mi volt a gond az oldallal? (Élőben látható itt 2009. 09. 01. este: http://ugyfelkapu.elmu.hu/meroallas_rogzites )

A mérőállás bejelentő oldal - Bejelentkezés szükségeshttps://i0.wp.com/cubussapiens.hu/wp-content/uploads/2009/09/elmu1.png?w=925 925w" sizes="(max-width: 300px) 85vw, 300px" />
A mérőállás bejelentő oldal - Bejelentkezés szükséges

A helyes megfejtést hozzászólásban várom. További minősítést majd akkor adok az oldalról, ha már lenyugodtam.

Freemail problémára megoldást keresek

Érdekes problémával találkoztam a freemail kapcsán. Úgy nagyjából az előző egy-másfél hónaptól kezdve a Mail folyton panaszkodik, hogy nem fogadja el a freemail a jelszót, hiába adom be újból és újból, folyton előjön a probléma. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jelszó el van írva, mert máskor simán belép.

Nem értem… A beállításokat ellenőriztem, azok stimmelnek (stimmelniük is kell, hiszen van, amikor megy). Esetleg más tapasztalt hasonlókat (esetleg más klienssel hasonlókat)? Ha igen, talált-e rá megoldást?

Érdekes problémával találkoztam a freemail kapcsán. Úgy nagyjából az előző egy-másfél hónaptól kezdve a Mail folyton panaszkodik, hogy nem fogadja el a freemail a jelszót, hiába adom be újból és újból, folyton előjön a probléma. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jelszó el van írva, mert máskor simán belép.

Nem értem… A beállításokat ellenőriztem, azok stimmelnek (stimmelniük is kell, hiszen van, amikor megy). Esetleg más tapasztalt hasonlókat (esetleg más klienssel hasonlókat)? Ha igen, talált-e rá megoldást?

Sokat segítene ez az információ nekem, ezért kérem, hogy aki tud segíteni, az tegye meg. Kellemetlen lenne ezeket a címeket migráltatni valami másra – és már ebben gondolkozom…

Hibrid CSS menü

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2005. március 30. óta elérhető itt.

Tudom, mire gondoltok… „Biztosan szükség van még egy cikkre a CSS legördülõ menükrõl?” Hadd gyõzzelek meg titeket. Mi történne, ha lenne egy tiszta, jól struktúrált menünk, ami egyszerre hordozná magában a legördülõ menük dinamizmusát, egyszerû kódját de megszüntetné a fõ problémáit (nem is beszélve a szép megjelenésrõl)?

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2005. március 30. óta elérhető itt.

Tudom, mire gondoltok… „Biztosan szükség van még egy cikkre a CSS legördülõ menükrõl?” Hadd gyõzzelek meg titeket. Mi történne, ha lenne egy tiszta, jól struktúrált menünk, ami egyszerre hordozná magában a legördülõ menük dinamizmusát, egyszerû kódját de megszüntetné a fõ problémáit (nem is beszélve a szép megjelenésrõl)?

A gondok a legördülõ menüvel:

  1. az almenük pontjai nem érhetõek el addig, amíg nem kezdjük el az egész menürendszert használni, és
  2. nem ad megfelelõ tájékozódási pontot a felhasználónak. Nehézkes lehet vele az oldalon belüli navigáció, mert mindig le kell gördíteni a menüt az oldalak váltásához.

Ez a technika egy bombabiztos megoldás a böngészõkkel való kompatibilitás és a hozzáférhetõség biztosítására még azon felhasználók számára is, akik régi böngészõt használnak, esetleg problémáik vannak a legördülõ menük használatával, akár mert nem tudja, akár mert nem találja kedvezõnek a legördülõ menük alkalmazásának elveit. Emellett sokkal pontosabb információt ad a hagyományos legördülõ menüknél az oldalon belüli pozícióról.

Figyelem! Ez a technika nem mûködik nagy elemszámú listákra, ahol a hagyományos legördülõ menük még jól használhatóak vagy összeomlanak a puszta tömegük alatt, a nézõponttól függõen.

Egy olyan hibrid menüt fogunk készíteni, ami vízszintesen halad keresztül az ablakon. Két szintû navigációt használ (példánkban a fõ témák és a kapcsolódó oldalak). A menünkben legördülõ hozzáférést biztosítunk minden oldalnak mindkét navigációs szinten, valamint állandóan megjelenítjük a kiválasztott témához tartozó választási lehetõségeket, emlékeztetve a felhasználót, hogy az oldal melyik részén van. Emellett a kódja egyszerû és gyorsan mûködõ lesz.

Jól hangzik? Vágjunk bele.

Elõször is vegyünk egy listát

Készítsünk egy listát az építészeti korszakokról és az õ nagyobb alakjaikról. Egy ID-t kapcsolunk az <ul> elemhez és „off” illetve „on” class-t a menülista elemeihez (ami persze feltehetõleg nem a legjobb megoldás, de a cikk céljainak megfelel):

Formázzuk meg!

Ez egy jó hely az induláshoz. Egy egyszerû, szemantikus jelölés, ami könnyen karbantartható és egy helyen található. Úgy néz ki ahogy az elvárható.

Az elsõ dolog, amit a CSS felhasználásával el fogunk érni, az az, hogy az elsõ szintjét vízszintesen jelenítjük meg (a float tulajdonság felhasználásával) és elrejtjük az alsóbb szinteket. A linkeket pedig félkövéren, színezve és kerettel jelenítjük meg.


#nav li {
/*float the main list items*/
margin: 0;
float: left;
display: block;
padding-right: 15px;
}

#nav li.off ul, #nav li.on ul {
/*hide the subnavs*/
display: none;
}

#nav li a {
/*for all links in the list*/
color: #f90;
font-weight: bold;
display: block;
height: 15px;
width: 100px;
border: 1px solid #29497b;
padding: 5px;
}

Most helyezzük el a második listaszintet a fõ lista alá, hogy amikor újra megjelenik, amegfelelõ helyen legyen.


#nav li.off ul, #nav li.on ul {
/*put the subnavs below and hide them all*/
display: none;
position: absolute;
top: 33px;
height: 15px;
left: 0;
padding-top: 10px;
}

Végül jelenítsük meg az almenüt az aktív tématerülethez, ami a példánkban „Modern”. A legjobb megoldás erre, ha egyetlen központi, mindent lefedõ menüt használunk, egy osztály használata, mondjuk, a „Modern” elemen, és ennek megfelelõ kijelölõket használunk. Ebben a cikkben, ami egy másik oldalon belül lesz közzétéve, és önmagában is elégségesnek kell lennie, egy „on” osztályt adunk a kiválasztott témához és „off”-ot az inaktív témákhoz.


#nav li.on a {
/*change border color for active topic area*/
border: 1px solid #f90;
}

#nav li.on ul a, #nav li.off ul a {
/* cancel inherit of border
on subnav of active topic */
border: 0;
}

#nav li.on ul {
/*display active subnav list*/
display: block;
}

Még hozzáadunk néhány keretet, és így kapjuk az itt látható eredményt.

És akkor mindenki gördült, de egy kiesett…

Most pedig aktiváltjuk a legördülõt. Ez nem különbözik lényegesen a többi CSS legördülõ menütõl – a hover a li elemen jelenik meg, így az IE alatt nem fog mûködni a rosszul implementált :hover pszeudo-osztály miatt. Ezzel is mindjárt foglalkozunk. A következõ CSS eltünteti a kereteket a második listaszinten, a kiválasztott almenüt mindig megjeleníti, és beállítja az inaktív menük megjelenítését, ha az õsükre rámutatunk az egérrel. Beállítjuk a z-index tulajdonságot is annak érdekében, hogy az egérrel kiválasztott téma mindig elsõbbséget élvezzen az aktuális téma almenüjével szemben.


#nav li.on ul a, #nav li.off ul a {
float: left;
/*ie doesn't inherit the float*/
border: 0;
color: #f90;
width: auto;
margin-right: 15px;
}

#nav li.on ul {
/*display the current topic*/
display: block;
}

#nav li.off:hover ul {
/* display the other topics when
their parent is hovered */
display: block;
z-index: 6000;
}

We’ll make it a little more user-friendly, with a background on the hovered tabs.
Egy kicsit felhasználóbarátabbá is tesszük azzal, hogy hátteret váltunk a kijelölt(:hover) füleken.


#nav li.off a:hover, #nav li.off:hover a {
background: #29497b;
color: #f90;
}

Itt lehet megtekinteni, hol is tartunk.

Foglalkozzunk a „különleges” böngészõinkkel…

Két választás van azon böngészõk felé, mint az Internet Explorer, amik nem támogatják a :hover osztályt a <a> elemen kívül. Hagyhatjuk úgy, ahogy van, tudva, hogy mûködni fog néhány éven belül, amikor minden böngészõ támogatni fogja a :hover osztályt (lekopogom). Ugyanakkor nyugodtak lehetünk abban a tudatban, hogy minden navigációs elem látható és elérhetõ minden felhasználó számára. Esetleg megpróbálhatunk egy kis JavaScript kódot írni, ami megfelelõen átírja a CSS kijelölõket úgy, hogy az IE is megérti, ezáltal elérhetõvé téve a legördülõ menü dinamizmusát mindenki számára.

(A mûködés IE-ben úgy-ahogy értelmezhetõ) Kicsit igazítani kell az elhelyezésen a csillag-hack segítségével:


#nav li.off ul, #nav li.on ul {
/*put the subnav below*/
top: 33px;
*top: 44px; /*reposition for IE*/
}

Tehát a menü nagyszerûen mûködik a modern, szabványkövetõ böngészõkben, és korlátozottan, funkcionálisan mûködik megfelelõ elhelyezéssel az Internet Explorer 5 és 6 böngészõkben is. Egy kis segítséggel a legördülõ menüt az Internet Explorer 5-ös és 6-os verzióiban is mûködésre lehet bírni. Ehhez egy egyszerû JavaScipt kódot kell írni a kijelöléskor a kijelölõk módosítására, ez az IE 5.x és 6.x verziókon mûködik (Windows alatt). Köszönet a módszerért Patrick Griffiths-nek és Dan Webbnek, akik a „Suckerfish Legördülõ menükkel”elindítottak a CSS-alapú menürendszerek fejlesztése felé (az írás magyarul az oldalon olvasható [[Suckerfish menük]] címmel). Az õ JavaScript részletük a következõképpen néz ki:


startList = function() {
if (document.all && document.getElementById) {
navRoot = document.getElementById("nav");
for (i=0; i<navRoot.childNodes.length; i++) {
node = navRoot.childNodes[i];
if (node.nodeName=="LI") {
node.onmouseover=function() {
this.className+=" over";
}
node.onmouseout=function() {
this.className=this.className.replace
(" over", "");
}
}
}
}
}
window.onload=startList;

Még egy egyszerû módosítás szükséges a CSS-en:


#nav li.off:hover ul, #nav li.over ul {
display: block;
z-index: 6000;
}

#nav li.off a:hover,
#nav li:hover a,
#nav li.over a {
background: #29497b;
color: #f90;
}

ahhoz, hogy az „.over” osztály hozzáadása a lista elemekhez, amelyeket kijelölünk, mûködésre bírja a rendszert az IE/Win felhasználók számára. Nem mintha nem lenne érdemes egy új böngészõben gondolkodni, de egyelõre folytatjuk a tömegek kiszolgálását olyan módon, amit már õk is megszoktak.

Tehát ez lenne az. Egy inkrementális változtatás, talán, a korábbi CSS legördülõkhöz képest, de egy másik szemszög ahhoz, hogy felfedezzük azokat az eseteket, ahol tényleg hasznos a navigáció megjelenítése ahelyett, hogy elrejtenénk egy legördülõ menü belsejében.

És lehet szép isl?

Ok, hogy nem túl szép még. Nem tehetem meg, hogy egy sokkal szebb grafikával ellátott verziót mutatok ezzel a technikával a pedánsak kedvéért a való világnak. Néhány változtatással, a CSS sprite navigációs képekkel (köszönet Dave Sheanak, egy fénykép New York Citybõl, egy kicsit több CSS, és olyan menürendszert kapunk, ami megmutatja a CSS igazi erejét, ha grafikai tervezéssel kombináljuk. Kipróbálható a végleges Hibrid CSS legördülõ menü, tökéletesen mûködõképes az összes modern böngészõven.

A szerzőről

Eric Shepherd az alapítója az arkitrave web media-nak, egy kis, webbel és grafikával foglalkozó cégnek a new yorki Buffaloban. Éppen egy építészeti diplomát szerez (Master of Architecture degree) a a Buffaloi Egyetemen. Emelett még zongorista is. A munkája megjelent a CSS Zen Garden oldalon, és stratégiai partnere a Nepo Strategies-nek, egy buffaloi e-kereskedelmi és webes stratégiai cégnek. Már foglalkozik vele, hogy hogyan magyarázza el az XHTML, a CSS és Javascript DOMmal kombinált erejét a zseniális egyhónapos lányának, Naia-nak.

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2005. március 30. óta elérhető itt.

Google Calendar szinkronizálás naptárprogrammal

Az elmúlt időszakban a többiekkel gyakran kellett időpontokat egyeztetnünk különféle ügyek miatt, és felmerült az ötlet, hogy legyen a zárt használatú wikirendszerünk mellé naptárrendszerünk is.

Az első ötlet egy php script alkalmazása lett volna, ami képes megfelelően kezelni pl. az ics fájlokat. Találtunk is ehhez használható scriptet, de bugzott. Ehelyett végül is az egyszerűbb megoldás mellett döntöttünk, és elkezdtünk Google Calendart használni.

Ez egy szép és jó szolgáltatás, de valahogy (számomra legalábbis feltétlenül) kényelmetlen volt a használata, jobban örültem volna, ha az asztali levelező (és címjegyzék, stb.) kliensemhez szépen csatlakozó naptárprogramot használhatok.

Az elmúlt időszakban a többiekkel gyakran kellett időpontokat egyeztetnünk különféle ügyek miatt, és felmerült az ötlet, hogy legyen a zárt használatú wikirendszerünk mellé naptárrendszerünk is.

Az első ötlet egy php script alkalmazása lett volna, ami képes megfelelően kezelni pl. az ics fájlokat. Találtunk is ehhez használható scriptet, de bugzott. Ehelyett végül is az egyszerűbb megoldás mellett döntöttünk, és elkezdtünk Google Calendart használni.

Ez egy szép és jó szolgáltatás, de valahogy (számomra legalábbis feltétlenül) kényelmetlen volt a használata, jobban örültem volna, ha az asztali levelező (és címjegyzék, stb.) kliensemhez szépen csatlakozó naptárprogramot használhatok.

Ehhez a Google azt a segítséget nyújtja, hogy ad ics-linket a naptárhoz, amit be lehet tölteni a kliensprogramba. Ez mind nagyon szép és jó, de események felvétele kapcsán nem ad támogatást a kliensprogramokhoz (pedig erre is van tulajdonképpen szabványos megközelítés, a nyílt forrású szoftverek között is. A csak olvasható hozzáférés meg kényelmetlen…

De az is lehetséges, hogy ics-fájlt importáljon az ember az online naptárba. Igen, migrációt támogat, viszont azt, aki kliensprogrammal veszi igénybe a szolgáltatásokat, nem. Feltehetőleg azért, mert így nem nézik meg a Google reklámjait, esetleg nem kezdik el használni a további szolgáltatások
Hát, fogtam magamat, és beütöttem a Google-be a problémámat, és adott egy fizetős (15$/év) szoftvert, ami képes kétirányú szinkronizációra. Nem nevezem meg, pláne, mert nem is éri meg az árát, ha az ember hajlandó egy kicsit szórakozni a dologgal.

Egy későbbi keresésnél viszont találtam egy Javaban íródott (és tényleg crossplatform) scriptet, ami megoldja a gondot olyan kliensprogramokkal, amik ics-fájlba mentik (tudják menteni) a fájlokat – ilyen az Apple iCal programja OSX-en (naná, eredetileg ennek a formátuma volt a mostanra kváziszabvánnyá vált ics), a legtöbb Linuxos naptárprogram, Windowsra pedig meg lehet próbálni a Mozilla Sunbird programját – esetleg a Thunderbird-del egybecsomagolt változatát, a Lightninget (figyelem, ez még csak a 0.5-ös verziónál tart, azaz nem stabil változat!). Outlook (Express) felhasználók így jártak…

Ez a script a GCalDaemon, és teljesen használható a fent említett célra, és mellesleg néhány egyéb információt is ki tud nyerni a Google accountból. A telepítését nagyon részletes dokumentáció, és most már GUI is segíti, ezért ezzel nem foglalkozom.

Viszont a script működése megér pár szót még: a kiens gyakorlatilag HTTP-kérésekkel importáltatja a Google Calendarba a helyi gépen megváltozott fájlt, és a privát ICS URL-en keresztül lehúzza, ha ott megváltozott, ezzel téve lehetővé az egyszerű szinkronizációt. Igen, ezért szeretjük a nyílt protokollokat…

Soha ne figyelmeztess, ha a visszavonás is elegendő!

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2007. július 13-a óta elérhető itt.

Tapasztaltad már azt a lehangoló érzést, ami akkor tölt el, amikor rájöttél – egy másodperccel később a kelleténél – hogy nem kellett volna OK-t válaszolnod a „Biztosan ki akar lépni?” kérdésre?

Igen? Nos, jó társaságban vagy – mindenkinek volt már hasonló tapasztalata, így nincs miért szégyenkezned. Nem a te hibád: a szoftvered hibája.

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2007. július 13-a óta elérhető itt.

Tapasztaltad már azt a lehangoló érzést, ami akkor tölt el, amikor rájöttél – egy másodperccel később a kelleténél – hogy nem kellett volna OK-t válaszolnod a „Biztosan ki akar lépni?” kérdésre?

Igen? Nos, jó társaságban vagy – mindenkinek volt már hasonló tapasztalata, így nincs miért szégyenkezned. Nem a te hibád: a szoftvered hibája.

Soha ne figyelmeztess, ha a visszavonás is elegendő!
Miért? Mert a szoftvernek tudnia kellene, hogy szokásokat veszünk fel. Tudnia kellene, hogy azután, hogy számtalanszor válaszolunk OK-val a kérdésre, feltehetőleg akkor is az OK-t választjuk, ha nem arra gondoltunk. És azt is tudnia kellene, hogy nem lesz lehetőségünk gondolkodni, mielőtt véletlenül eldobjuk az egész munkánkat.

Miért kellene tudnia a szoftvernek ezeket a dolgokat? Mert a szoftvertervezőknek is tudniuk kellene, hogy szokásokat veszünk fel, akár akarjuk, akár nem.

A szokások felvétele tulajdonképpen egy jó dolog: segít megkímélni minket annak a gondjától, hogy gondolkodni kelljen, amikor az interfész bosszantó apróságaival találkozunk és csökkenti a valószínűségét, hogy a gondolatmenetünk eltérül. A „Biztosan ki akar lépni?” kérdésre a kezünkben van egy memorizált kattints-és-zárd-be folytonos folyamat. Ez jó, mert a legtöbb esetben nem akarunk gondolkodni a kérdésről – csak a jó dolgot csináljuk. Szerencsétlen módon, a szokásaink időnként félrevezetnek: nem lesz időnk rájönni a hibánkra, amíg meg nem csináltuk.

Így a tervezők számára egyenes út vezet az általános felhasználói felülettervezési elvhez: Ahhoz, hogy egy felhasználói felület emberi legyen, figyelembe kell vennie a szokások kialakulását.

Lehetséges megoldások

Mi lenne, ha a figyelmeztetést nehezebb lenne figyelmen kívül hagyni? Egy diszkrét figyelmeztetés felett könnyű átugrani, így vegyük elő a teljes eszköztárat: villogtatjuk a képernyőt és egy hangos, idegesítő zajt játszunk le annak érdekében, hogy biztosítsuk a felhasználói figyelmet. Próbálkozhatunk, ahogy tetszik, továbbra sem fog működni. Minél tolakodóbb a figyelmeztetés, annál gyorsabban meg akarunk szabadulni tőle (az OK-ra kattintva) és annál többször fogunk hibázni. A gond az, nem számít, mennyire tolja a képünk elé a figyelmeztetést a szmítógép, mi ugyanazt a hibát fogjuk elkövetni: akkor is az OK-ra kattintunk, ha nem azt akartuk. De ez még mindig nem a mi hibánk: addig, amíg szokások felvételével figyelmen kívül lehet hagyni a hibaüzenetet, felvesszük a szokásokat, azután pedig hibázni fogunk.

Mi lenne, ha a figyelmeztetést lehetetlen lenne figyelmen kívül hagyni? Ha a szokások okozzák a problémát, miért nem tervezzük úgy meg a felületet, hogy ne lehessen szokásokat felvenni? Így mindig rá leszünk kényszerítve, hogy gondolkodjunk a válaszadás előtt, és így mindig azt válaszoljuk, ami választ mi szeretnénk. Ez megoldja a problémát, nem?

Ez a fajta gondolkodás nem új: ez az írd-be-az-n-edik-szót-ebből-a-mondatból-a-folytatáshoz megközelítés. Például a Guild Wars játékban ahhoz, hogy egy karaktert töröljünk, először a „Törlés” gombra kell kattintani, majd a karakter nevét be kell írni megerősítésként. Sajnálatos módon ez nem mindig működik. Pontosabban:

  1. Arra kényszerít minket, hogy koncentráljunk a szokatlan feladatra és nem arra, hogy tényleg el akarjuk-e dobni a munkánkat. Így a nem figyelmen kívül hagyható figyelmeztetés se sokkal jobb, mint a teljesen átlagos: mindkét esetben végeredményben elveszik a munkánk. Ez (a munka elvesztése) az elképzelhető legnagyobb bűn a szoftver világában.
  2. Figyelemre méltóan idegesítő, és mert mindig szükséges a figyelem, szükségszerűen elterel minket a munkánkról (ami a második legnagyobb szoftver-bűn).
  3. Mindig lassabb és több munkát igényel, mint egy egyszerű figyelmeztetés. Ezzel elköveti a harmadik legnagyobb bűnt – azzal, hogy több munkát igényel tőlünk, mint az szükséges.

A Guild Wars-os példánkban a második és harmadik pont nem túl lényeges, mert a karakterek törlése elég ritka esemény. De ha be kellene írni a dokumentum nevét, mielőtt mentés nélkül kiléphetnénk, nagyon megterhelőnek éreznénk.

Mit tanultunk? Azok a felületek, amik nem veszik figyelembe a megszokást, nagyon rosszak. A figyelmeztetés nagyobbá, hangosabbá és nem-figyelmen-kívül-hagyhatóvá tétele nem működik; akárhogy is nézzük, a figyelmeztetések egy nagy, sötét csapdát jelentenek az interfészben. Inkább szabaduljunk meg a figyelmeztetésektől.

A mentőöv: visszavonás

Ha csak simán eltávolítjuk a figyelmeztetéseket, nem mentjük meg a munkánkat a végzettől, de ha egy „visszavonási” lehetőséget beteszünk, akkor már igen. Hadd ismételjem meg: a figyelmeztetéses nyomorúságunkra a visszavonás a megoldás. Egy kellően robosztus visszavonással akár nemtörődöm módon is bezárhatjuk a munkánkat tudva, hogy mindig visszanyerhetjük. A visszavonással ezt a szörnyű „Hoppá!” érzést eltüntethetjük a munka visszaszerzésévelA „Hoppá!”-tényező egy Laura Creighton-nal folytatott megbeszélés alapján született meg..

Mivel szokásokat veszünk fel, soha nem fogjuk tudni garantálni, hogy nem lesz ilyen „Hoppá!” pillanatunk. Ezzel szemben a tervezőknek tudomásul kell venniük, hogy meg fog történni, és ennek megfelelően tervezni. Ahányszor csak megvan a lehetősége, hogy eldobjuk a munkánkat, a számítógépnek lehetővé kell tennie, hogy visszacsináljuk a dolgokat.

Ez elvezet minket az egyik legalapvetőbb és legfontosabb felülettervezési mantrához: Soha ne figyelmeztess, ha a visszavonás is elegendő!

A Google Mail egy jó példája ennek a mantrának. Ha törölsz egy e-mailt, azonnal ad lehetőséget arra, hogy visszavond ezt a lépést. Milyen felhasználóbarát! Ezzel ügyesen kikerüli a figyelmeztetések kérdését (csakúgy, mint a visszavonás láthatóságát). Ha hibázunk (ami elő fog fordulni), nem kerül túl sokba, mert egyszerűen visszavonhatjuk. A visszavonással kevesebbet aggódunk és több időt dolgozunk.

Gmail visszavonás: Ezt a beszélgetést áthelyeztem a kukába. Link a Visszavonás opcióra.
1. ábra: Még nincs túl késő. A Gmail lehetővé teszi, hogy visszavonjuk a törlést.

Természetesen ez csak egy rétege a visszavonhatóságnak – és Gmail ennél tovább megy. Ha törölsz egy levelet, az nem veszik el örökre… ott van a kukában, hogy visszaállíthasd, ha később úgy döntesz, mégsem akartad törölni.

Sajnos, ezt a leckét a Google Calendar még nem tanulta meg. És, ahogy megjósolható volt, töröltem már olyan eseményeket, amit nem akartam. Sokszor a rossz eseményt töröltem, ami különösen rossz, mert ekkor abban sem vagyok biztos, hogy mit töröltem. Visszavonás nélkül nincs is rá mód, hogy kitaláljam.

Google Calendar figyelmeztetőablaka: Biztos, hogy törölni akarod az
2. ábra: Légy óvatos! A Google Calendar nem engedi a téves törlések visszavonását.

Tulajdonképpen még Google Mail sem mindig használja ezt a módszert. Ha egy címkét törölsz, már jön is egy ilyen figyelmeztetés. Miért van az, hogy Google ilyen jól megcsinálja egy helyen, és alig néhány kattintással arrébb meg ilyen rosszul? Talán mert ez a figyelmeztetés alapú gondolkodás annyira beágyazódott, hogy hősies erőfeszítéseket igényel a meghaladása. Még olyan cégek is, amelyek egyébként a jó tervezés védőbástyái (ilyen a 37Signals), ezt nagyon rosszul csinálják.

Highrise figyelmeztetés: Biztos, hogy törölni akarod ezt a feladatot?
3. ábra: A Highrise, a 37Signals alkalmazása is figyelmeztet visszavonási lehetőség nélkül

Figyelmeztetések használata a visszavonás helyett a legkisebb ellenállás felé mozdulás útja a programozó szemszögéből, és nem igényel különösebben újító gondolkozást a tervező nézőpontjából. De ez nem mentség a számítógépeink számára, hogy nem emberi módon gondolkodnak.

Következtetés

A figyelmeztetések miatt elveszíthetjük a munkánkat, bizalmatlanok leszünk a számítógépekkel szemben és magunkat hibáztatjuk. Egy egyszerű, de bolondbiztos tervezési módszertan megoldja a problémát: „Soha ne figyelmeztess, ha a visszavonás is elegendő!” És ha a felhasználó törli a munkáját, mindig elegendő.

Ó, és a következő alkalommal, amikor azt látod, hogy figyelmeztetnek a visszavonás helyett, küldj az alkalmazás/weboldal tervezőjének egy kedves e-mailt, amiben javaslod, hogy inkább implementáljanak egy „visszavonás” funkciót. Küldj nekik egy linket erről a cikkről. Nézzük meg, meg tudjuk-e változtatni annak a módját, ahogy az emberek a webre terveznek – és ebben a folyamatban mindenki számítógépes életét egy kissé emberközelibbé és kevésbé frusztrálóvá tegyük. Kezdődjön a háború a figyelmeztetések ellen!

Illusztráció: Kevin Cornell

A szerzőről

Aza először 10 éves korában a SIGCHI helyi, san franciscoi székházában beszélt a felhasználói felületekről, és a rabjukká lett. 17 évesen nemzetközi megbeszéléseken és konzultációkon vett rész; 19 évesen egy fizikakönyv társszerzője lett, mert túl fiatal volt, hogy alkoholt vegyen; 21 évesen elkezdett inni, és társalapítója a Humanized-nek. Aza szeret játszani a kürtjén és a laborjában tenni-venni, ha az ideje engedi.

Translated with the permission of A List Apart Magazine and the author[s]. (Az A List Apart oldal és a szerző engedélyével lefordítva.)

Az eredeti cikk 2007. július 13-a óta elérhető itt.