Lassan be kell adni a diplomatervet, szóval ideje megírni a hiányzó részeket. Ok, kicsit csalok a dolog kapcsán, hogy én az őszi TDK-mat bővítem ki/írom át diplomatervvé. Ezért még olyan nagyon nem vagyok elkésve.
A korábbi tapasztalatok alapján nekiálltam, hogy először is frissítsek egy keveset a munkakörnyezetemen. Komoly probléma volt a TDK beadás környékén, hogy egy-egy fordítás egy-két percig tartott. Amikor trial and error módon próbálja az ember a hibákat javítani, akkor hasznos, ha ennél gyorsabb.
Némi kutatás, illetve intelligencia után előkerült a probléma: régebben már itt is leírtam, akkor az eps fájlokból generált fájlokat átmásoltam a temp mappába, mondván, ott jó helyük van. A helyzet az, hogy hála ennek a sornak, a későbbi fordításokkor is mindig újra kellett generálni a pdf fájlokat, nem vette észre, hogy megvannak, és nem változtak.
Most kihagytam ezt a kimeneti mappa beállítást, és így már nincs szükség erre az újrafordításra.
Sőt, sikerült még tovább egyszerűsítenem a képbeillesztési folyamatot: nincs szükség a .eps kiterjesztés megadására a \includegraphics{csp} hívásnál – a program megfelelően kitalálja. Az epstopdf csomagra attól még szükség van!
És ami még szebb: lehet definiálni egy alapértelmezett mappát a képek kereséséhez, hogy ne kelljen a „../img/csp” jellegű módon hivatkozni minden egyes képre:
\graphicspath{{../img/}}
Fontos! Az itt megadott útvonal végére kell a “/” jel, ugyanis egyszerű stringkonkatenáció történik a háttérben. El lehet kezdeni keresni a hibát, ha az ember ezt nem tudja.
Hogy muzsikál ez az új rendszer SVNnel párosítva? Majd az idő eldönti. De a gyorsított fordítás sokat ér a trial and error fázisban. 😀
Ahogy tegnap is írtam, [intlink id=”623″ type=”post”]Eclipse-hez beállító ablakokat[/intlink] könnyen lehet készíteni. De ez még mindig bonyolultabb, mint az optimum, ha csak színeket (és esetleg betűtípusokat) akar az ember beállíthatóvá tenni.
Hogy miért is mondom ezt? Azért, mert így teljesen úgy beállításlapot kell csinálni, amikor az Eclipse már tartalmaz egy színbeállítással foglalkozó oldalt (General/Appearance/Colors and Fonts). És ha az ember jobban megnézi, akkor itt bizony jó néhány olyan beállítás is szerepel, ami semmilyen hivatalos Eclipse csomagban nincs benne, innen kezdve adódik a következtetés: kiterjeszthető. 🙂
És valóban: az [cci]org.eclipse.ui.themes[/cci] kiterjesztési pont az, amit mi keresünk. Ami lényeges előrelépés az általános beállításpanelhez képest, hogy itt a beállításokat mindössze a plugin.xml megfelelő kitöltésével megoldhatjuk, és ez rögtön legenerálja a megfelelő felhasználói felületet. Lustaság fél egészség.:D
De a lényeg az egészben, hogy ez oda kerül, ahol a többi hasonló beállítás van, ezért talán a felhasználó is könnyebben megtalálhatja (nem szabad elfelejteni, hogy az Eclipse környezetnek a célközönsége nem a mezei felhasználó, hanem annál hozzáértőbbek, legalább poweruser-ek, de egyelőre még inkább programozók, így megengedhető, hogy az összes beállítás így jelenjen meg).
A kiterjesztéshez definiálhatok különböző paramétereket: ami az én esetemben lényeges volt, az a [cci]themeElementCategory[/cci] és a [cci]colorDefinition[/cci] attribútumok: az előbbivel egy kategóriát definiálhatok, míg a másodikkal színeket (a betűtípusok definiálásához a [cci]fontDefinition[/cci] attribútumot lehet használni, hasonlóan a colorDefinitionhöz).
A színekhez meg lehet adni egy alapértelmezett színt (nem kódban, hanem az XML-ben), ezt a value elemhez érdemes tenni, egy színazonosítót (a későbbi hivatkozáshoz), valamint egy categoryId-t (itt lehet megadni a korábban definiált kategóriát). A plugin.xml grafikus szerkesztőjén teljesen magától értetődő a kezelés.
A kategóriának meg egy Id-t és egy feliratot kell megadni.
Ha ezeket az elemeket megadtuk, akkor már késznek is tekinthető a beállítási felület, és nincs más hátra, minthogy a kódból elérjük a színeket. Ez hasonló bonyolultsággal, de kicsit eltérő kóddal kezelhető, mint a beállítások esetén. Kicsit konkrétabban:
[cc_java]IThemeManager themeManager = PlatformUI.getWorkbench()
.getThemeManager();
ITheme theme = themeManager.getCurrentTheme();
ColorRegistry colorRegistry = theme.getColorRegistry();
ENTITY_BG = colorRegistry
.get(“org.eclipse.viatra2.visualisation.entity.background”);[/cc_java]
Betűtípus lekéréséhez pedig a getFontRegistry hívással kell a témától elkérni a betűtípus-tárat, és annak a get metódusával a betűtípusokat lehet megkapni. Az így megkapott Color, ill. Font objektumokat nem kell felszabadítani, ezt a rendszer elvégzi helyettünk.
Ennyi munkával már össze lehet rakni egy jól működő beállításablakot, ezt képekkel illusztrálva a következő oldalon is lehet látni (angol nyelven): http://blog.eclipse-tips.com/2008/08/adding-color-and-font-preferences.html. Így ennyit se nagyon kellett volna írni, de egy aprósággal ezt is kiegészítettem még: a kiterjesztés megengedi, hogy egy előnézetet hozzak létre az így elkészült beállítási ablakhoz. Hogy megmutassam, ezzel mire gondolok, megmutatom az elkészült panelt.
Az elkészült színbeállítóablak grafikus képe
Röviden: összerakhatok egy tetszőleges SWT formot, ami megjeleníti a beállítások eredményét. Ehhez a kategória class nevű attribútumát kell beállítani egy általunk létrehozott osztályra. Az interfész két metódus megvalósítását követeli meg: egy [cci]createControl[/cci] és egy [cci]dispose[/cci] metódust. A megvalósítás magától értetődő(nek tűnik): a createControl mindig meghívódna, amikor a beállítások módosulnak.
De sajnos nem. Az csak egyszer hívódik meg. Ezért a [cci]createControl[/cci] futása során fel kell iratkoznunk a téma változásaira az [cci]addPropertyChangeListener[/cci] metódus segítségével, és amikor ott befut az eredmény, akkor frissíteni kell az előnézetet.
Az előnézetet tényleg tetszőleges módon meg lehet valósítani, én például simán hozzácsaptam egy Zest Graph Viewert, és azt paramétereztem fel némi “dummy” adattal, és az eredmény a fenti képen látható (és a gyakorlatban tényleg azonnal frissül 🙂 ).
Ez az kiterjesztés láthatóan arra van kihegyezve, hogy egységes módon lehessen színbeállításokat tenni, és ennek a legjobb módja, hogy ne adjuk ki a kódot a kiterjesztő kezébe, hanem csak lehetőséget adjunk a felparaméterezésre. Ugyanakkor ez kellően rugalmasan sikerült megoldani, és a dokumentáció alapján tényleg magától értetődő a kitöltés. De nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy teljes körű megoldás, például vonalvastagságot vagy vonaltípust itt beállítani nem lehet, noha grafikus pluginek témabeállításaihoz ez is hozzátartozik.
A héten egy „egyszerű” problémát kellett megoldanom: egy Eclipse-pluginhoz konfigurációs lehetőségként kellett lehetővé tennem színek kiválasztását. Elhangzott ötletnek, hogy csináljak akár Java properties fájlokat vagy valami hasonlót (értsd: kódold le kézzel), de ha már Eclipse házinak készül a dolog, inkább úgy döntöttem, nézzük meg, hogy az Eclipse mit kínál.
Egyik természetes megoldásnak tűnik egy saját Property page létrehozása, amin be lehet állítani a megfelelő színeket. Ehhez kiderült (némi keresgélés után, ez tényleg gyorsan megvan), hogy az org.eclipse.ui.PreferencePages kiterjesztési ponthoz kell kapcsolódni. És még további próbálkozás után kiderül, hogy érdemes legeneráltatni a mintát az Eclipse-ből, mert lényegesen okosabb kódot rak össze, mint ami az interfész naiv implementációjából kijönne. De erről egy kicsit később.
Az extension point igényli, hogy megadjuk, milyen névvel illetve milyen másik Page alá szeretnénk betenni az új lapunkat, ami lehetővé teszi a kényelmes hierarchikus beállításszervezés összeállítását. Nice.
Ami meglepően egyszerűvé teszi az oldal tervezését, hogy a JFace API tartalmaz beépített FieldEditor osztályokat, így a beállítások lap tervezéséhez egyszerűen annyira van szükség, hogy ezeket (esetleges SWT konténerekkel együtt) kidobálok egy API-tól kapott konténerre. Triviális. És ami még fontosabb, egy percig sem kell azzal szórakoznom, hogy mikor/hogyan mentsem ki az adatokat a háttértárra, hogyan olvassam ki a mezőkből, mert ezt automatikusan elvégzi a rendszer. Nekem csak minden egyes mezőhöz egy azonosítót kell rendelnem, és a többi már gyorsan megy. Ha valami speciális feltételek vannak a kitöltéshez, ahhoz pedig a legtöbb komponens validator hozzátételével működik – ezzel az egyszerű struktúrával a legtöbb gyakorlatban előforduló eset kezelhető (szerintem).
A FieldEditor osztályok nagyon könnyen kezelhetőek: van köztük színválasztó, fontválasztó, egyszerű szöveges beviteli mező, checkbox, könyvtárválasztó és még sok minden más, egyszóval a gyakorlatban előkerülő legtöbb igényt le lehet fedni velük. És ami igazán fontos: ezek a megfelelő natív dialógusokat hívják be (pl. OSX-en a natív színválasztót, nem valami Javaból összetákolt valamit…).
A generált mintakód igazából három fájlból áll: a PreferenceConstants.java fájlban konstansokat lehet felvenni, amellyel később azonosíthatjuk az elmentett adatokat, a PreferenceInitializer.java fájlban a kezdőértékeket, míg az általunk választott nevű harmadik fájlban lehet összerakni a tényleges adatokat. Ezeket a fájlokat tovább nem is elemezném, ha valakit jobban érdekel, nézze meg, ennyi ismerettel könnyen érthető és módosítható igény szerint. Vagy meg lehet nézni a http://www.eclipsepluginsite.com/preference-pages.html oldalon a részletesebb kifejtést.
Inkább csak azt írom le, hogy ebbe hogyan lehet betenni a színkezelést (amit nem ír le az eredeti forrás). A form összerakásakor egyszerűen ColorFieldEditor-t kell létrehozni, hasonló paraméterezéssel, mint a mintában, míg az inicializálásnál a következő módon lehet gondolkodni: PreferenceConverter.setDefault(store, PreferenceConstants.P_ENTITY_BG_COLOR, new RGB(216,226,248));
Azaz egy RGB értéket példányosítok, és ezt töltöm be alapértelmezésként. Ettől a pillanattól kezdve van egy kész színbeállító komponensem, menti is az adatait. Zsír. Akkor már csak egyszerűen be kell tudni olvasni. Szerencsére ez sem túl bonyolult. Ha egyszerűen Stringként akarom beolvasni a beállítást, és a stringet átadni a Color konstruktornak, akkor a következő kód jöhet számításba: IPreferenceStore store = RmpPlugin.getDefault()
.getPreferenceStore();
String colorCode = store.getString(PreferenceConstants.P_ENTITY_BG_COLOR);
De lehet egyszerűbben is: a JFace tartalmaz egy PreferenceConvertert, aminek segítségével ez még egyszerűbben elintézhető. RGB color = PreferenceConverter.getColor(store, PreferenceConstants.P_ENTITY_BG_COLOR);
Röviden összefoglalva ez is egy kényelmesen használható API, jól illeszkedik az Eclipse filozófiájába, aminek az az előnye, hogy gyorsan megtanulható, ráadásul kellően rugalmas is. Az előre megírt FieldEditorok pedig tényleg egyszerűvé teszik az egységes (ráadásul ugyanakkor platformfüggő!) kinézet összerakását a beállítópanelen is.
Ugyanakkor a végleges megoldásom nem ezt a menetet követi, helyette egy másik beépített megoldást használtam, de arról majd inkább legközelebb írok egy kicsit.
A probléma azóta foglalkoztat, hogy szerencsé[s/tlen] felhasználója lettem egy HP Ipaq rx3715-nek. Aki [intlink id=”552″ type=”post”]olvasta[/intlink], tudja hogy volt már egy próbálkozásom lecserélni az operációs rendszert, amivel sikeresen megátkozták a kütyüt, de sajnos az a projekt befulladt, így marad a Windows Mobile 2003SE, ezen kell megoldanom a navigációt. Az integrált GPS vevő hiánya által okozott hardveres korlátot egy NAVILock bluetooth vevő oldotta fel. A problémát már csak a megfelelő program kiválasztása okozza.
Kézenfekvő megoldásként elöször Aeromap merült fel, hiszen a kütyühöz vásárláskor kaptam egy licensz kódot hozzá, ami ráadásul a honlapról letölthető újabb verziókkal is működik. Az Aeromap teljeskörű navigációt ad Magyarország területére, a legtöbb városban házszámszintű térképpel, útvonal-kereséssel és hangos irányítással. Remekül működik, amíg határon belül maradunk, Magyarország határát átlépve viszont kiesünk a nagy semmibe. Bár ritkán járok külföldön úgy, hogy térképre is lenne szükségem (mivel nem egyedül vagyok), de úgy döntöttem körülnézek más megoldások után, főleg az ingyenesen hozzáférhető szoftverek területén.
Első lépésként a Google Maps Mobile felé vetettem a tekintetem, ami a Google maps térképeit használja, amiket közvetlenül az internetről tölt le, és képes GPS alapján pozicionálni is. Apró probléma, hogy ha nincs útközben folyamatos internet kapcsolat, akkor nincs térkép se. Ráadásúl az újabb verziókban megjelent egy idegesítő bug (vagy feature?), miszerint a program csak és kizárólag GPRS vagy UMTS kapcsolattal tud az internethez csatlakozni, Wifi-n keresztűl nem hajlandó. Bár ez megkerülhető, ha az ember keres egy megfelelően régi verziót, de láthatóan ez a program nem arra lett kitalálva, amire én használnám. Az rx3715 nem telefon, nem lehet mobil hálózathoz csatlakoztatni, így nincs internetkapcsolatom út közben.
A következő állomás az Open Street Map wikije volt, ahol van egy kimerítő felsorolás a programokról, melyek elérhetővé teszik egy átlag felhasználó számára az OSM térképeket. A felsorolásban több WM program is szerepel, melyek többsége java-t igényel, így számomra nem jöhet szóba (egyelőre, megfelelő JVM-et keresni egy WM 2003 kütyüre nem egyszerű, és nem tárgya a jelen cikknek). A natív programok közül kettőt emelnék ki, melyekkel kicsit többet foglalkoztam.
A Bluemapia egy főleg hajózásra kifejlesztett program. Az érdekessége az, hogy több ingyenes térképszolgáltatóról is képes adatot gyűjteni, közöttük a fent említett OSM, a Google Maps és a Microsoft Map. Azonban sajnos internet kapcsolat nélkül ez sem működik, akkor sem, ha letöltjük a térképeket offline tárolóba.
Utoljára a TurboGPS-t néztem meg, ami alapvetően offline adatokkal dolgozik, bármilyen raszterizált képet meg lehet neki adni térképként, megadva a kép sarkainak koordináltáit, és erre képes rápozicionálni a GPS koordinátákat. Ahhoz, hogy ilyen térképeket kapjunk, használhatjuk az OSM automatizálható letöltőjét, majd a letöltött képeket át kell neveznünk a térképeket a poziciójuknak megfelelően a következő leírás alapján: http://www.turboirc.com/forum/index.php?topic=117.0.
Sajnos egyelőre a nyílt forráskódú alternatívák nem versenytársai az olyan kereskedelmi megoldásoknak, mint az Aeromap vagy az iGo, főleg Windows Mobile rendszeren. Linux alapú eszközön jobb a helyzet, bár útkeresés, illetve irányított navigáció csupán néhány projekt tervei közt szerepel, megvalósított módszert még nem láttam. Talán egyszer megoldom azt is, hogy laptopomhoz csatlakoztassam a GPS vevőt. De ez egy másik történet lesz.
A múltkor beszéltem arról, hogyan érdemes szerintem [intlink id=”604″ type=”post”]LaTeX szerkesztést végezni OSX-en[/intlink] Eclipse kiterjesztés segítségével. Azóta némi további érdekességet sikerült összeszedni a témáról – és az ötletek szerintem a TeX környezetek többségére alkalmazhatóak.
Egyik alapvető érdekesség, hogy a pdfTeX motor csak a jpg, png és pdf fájlokat támogatja képfájlként. Ez egyfelől jó (lehet), mert bizonyos képek könnyebben elérhetőek ilyen formátumban, másrészt viszont rossz, mert ezek nem szerkeszthetők vektorosan olyan egyszerűen, ha úgy hozná a sors. Ezért lenne jó vagy svg vagy pedig eps támogatás hozzá.
EPS támogatás beizzítása pdfTeX motorhoz
Abban az esetben, ha az ember gépére telepítve van az imageMagick program, annak a convert parancsát ki lehet hívogatni, és ezzel szinte bármilyen formátumból bármilyen formátumot elő lehet állítani. A megoldás nyilvánvaló előnye, hogy hihetetlenül rugalmas, hátránya, hogy igényli a convert parancs jelenlétét a rendszerben – azaz a hordozhatóság csökken. A következő parancs megmutatja, hogy milyen jellegű utasítást kell kiadni a LaTeX preambulumban:
A DeclareGraphicsRule parancs során meg kell adni fájlkiterjesztést, amire figyelni kell, egy típust, egy beolvasási fájlkiterjesztést és egy parancsot. Részletek a következő pdf fájlban: http://www.ctan.org/tex-archive/macros/latex/required/graphics/grfguide.pdf
De tegyük fel, hogy eggyel hordozhatóbb megoldást szeretnénk. Itt jöhet szóba az az opció, hogy a legtöbb TeX disztribúció tartalmaz egy epstolatex parancssori alkalmazást – amint a neve is mutatja, ez egyszerűen eps fájlokat konvertál pdf-re. Külön előnye a programnak, hogy van egy package, ami ennek az egyszerűbb felparaméterezését teszi lehetővé. A package a könnyen megjegyezhető epstopdf névre hallgat.
Az alapértelmezett könyvtárstruktúra és az epstopdf parancs elérhetősége esetén mindössze a package-et kell importálni, és működik, némileg komplexebb felállás esetén a megoldás tovább hegeszthető. Én például azt valósítottam meg, hogy vegye figyelembe az img, src és temp mappákat, amikbe dolgozom, és miközben a LaTeX könyvtára az src, az eps-t az img-ből vegye, míg a pdf-et a temp-be dobja. Ezt a következőképpen sikerült elérni:
Először is megadtam a preambulumban a [cci_latex]\epstopdfsetup{outdir=../temp/,verbose}[/cci_latex] parancsot – ez a temp mappába teszi a pdf-et, és a verbose segítségével kicsit részletesebben kifejti a hasfájásait…
És ezután a képek beszúrásánál az [cci_latex]\includegraphics[width=10cm]{../img/csp.eps}[/cci_latex] módon adom meg a képfájlokat.
Ezután már a rendszer megfelelő hegesztés után elkezd működni. Az epstopdf package dokumentációja alapján a package-et rá lehet venni a DeclareGraphicsRule-lal, hogy mégse az eps2pdf-et használja, vagy ne az alapértelmezett paraméterezéssel.
PDF-specifikus beállítások a rendszerben
Ha csak simán pdfTeX-hel lefordítjuk a LaTeX forrásunkat, akkor már egy használható pdf fájlt kapunk – lehet böngészni meg továbbítani. De mi van, ha mi szeretnénk néhány fancy pdf feature-t kihasználni (na, ez szép hunglish lett 🙂 )? Tipikusan olyasmikre gondoltam most, mint az, hogy a pdf metaadatokat töltsük ki, illetve tegyük klikkelhetővé a hivatkozásokat, valamint a pdf megjelenítő számára is tegyük elérhetővé a dokumentum szerkezetét. Nem hangzik túl extrának, de nagyban növelheti az online olvashatóságot (aki kinyomtatja, annak nyilvánvalóan nem számít…)
Na, csapjunk is bele a lecsóba: a hyperref package jelenti a megoldást a problémára. A bekapcsolt állapot mellett automatikusan klikkelhetővé válnak a hivatkozások, és értelmezni fogja a dokumentum szerkezetét. A metaadatokat nem tölti ki azért automatikusan (noha nem lenne rossz 🙂 ). Mindenesetre ezeket a hyperref csomag opcionális paraméterei között lehet megadni, vagy pedig a hypersetup parancs segítségével. Részletek itt: http://andy-roberts.net/misc/latex/pdftutorial.html
Két fontos megjegyzés a hyperref használatával kapcsolatban: egyrészt opcionális paraméterről van ugyan szó, mégis érdemes megadni a fordítót (esetemben pdftex), ugyanis többféleképpen is keletkezhet pdf a kimeneten, és nem lehet ránézésre eldönteni, hogy melyik fog következni. Az előző oldalon szerepelnek a használható fordítók.
A másik: a hyperref csomagot olyan későn importáljuk, amennyire csak tudjuk (gyk. csak azt tegyük utána, amit feltétlenül szükséges), mert ellenkező esetben sok-sok warningot kapunk, hogy bizonyos hivatkozások megkettőződtek, stb. ami nem könnyíti meg a tényleges hibák felderítését. Ha a végére kerül, akkor ez a probléma nem lép fel (de legalábbis kevésbé). Igen, szép dolog a makrónyelv, ott ilyen szép kis függőségek is kialakulhatnak.
