Re: Van-e különbség (Magázás és tegezés)

Azok számára, akik látják, hogy a mai kultúra miben tér el a régebbi és a modern kultúra, biztosan találkoztak a magázódás és tegeződés kérdéseivel. Úgy érezhetjük, a kérdés fontos, de a pontos miértet nehéz megfogni.

Tompika írása is ezt a kérdést feszegeti. Mi a lényeges különbség a tegeződés és a magázódás között? Erre reflektálnék itt is most. Azért itt, mert a válaszom hosszabb lenne, mint az eredeti kérdés, amivel azért a dolog hozzászólás jellegét ki lehetne hangsúlyozni. És mielőtt belefognék a dologba, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az alább olvasható dolgok az én személyes véleményemet tükrözik, és a forrásmegjelölés határozottan pontatlan lesz (nincsenek előttem a források, és amikor írom, akkor nem is vagyok netközelben, hogy ott esetleg utánanézzek); ha lesz valamikor időm rá, utánajárok pontosabban.

Azok számára, akik látják, hogy a mai kultúra miben tér el a régebbi és a modern kultúra, biztosan találkoztak a magázódás és tegeződés kérdéseivel. Úgy érezhetjük, a kérdés fontos, de a pontos miértet nehéz megfogni.

Tompika írása is ezt a kérdést feszegeti. Mi a lényeges különbség a tegeződés és a magázódás között? Erre reflektálnék itt is most. Azért itt, mert a válaszom hosszabb lenne, mint az eredeti kérdés, amivel azért a dolog hozzászólás jellegét ki lehetne hangsúlyozni. És mielőtt belefognék a dologba, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az alább olvasható dolgok az én személyes véleményemet tükrözik, és a forrásmegjelölés határozottan pontatlan lesz (nincsenek előttem a források, és amikor írom, akkor nem is vagyok netközelben, hogy ott esetleg utánanézzek); ha lesz valamikor időm rá, utánajárok pontosabban.

Miután ez a viselkedésünket, szocializációnkat érintő kérdés, a teljesen műszaki jellegű megközelítés használhatatlan (kár, mert leginkább ehhez értek), de azért próbálom valamelyest precízen (talán a szükségesnél precízebben) körüljárni a kérdést. Állításom nagyjából az lenne, hogy a magázódás és tegeződés megkülönböztetése alapvetően csak és kizárólag kulturális kérdés.

Manapság társadalmunk arra az elvre épül, hogy mindenki egyenlő (vagy legalábbis egyenlőnek született). Természetesen ezt lehet orwelli értelemben szemlélni (az unalomig ismert “Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”), de most nem ez a célom. Korábban ez viszont nem volt így: az ókori Rómában a patríciusok rendje magasabb rangú volt, mint a plebs, és a középkori világra jellemző volt, hogy a papság, illetve különösen a nemesség rangja magasabb volt.

A nemesség körében mondjuk elég eszelős dolgok voltak, példákért ajánlom az érdeklődők figyelmébe Ráth-Végh István gyűjteményes műveit az emberi butaságról (alighanem pontatlanul idézem a címet, de pl. a Butaság dícsérete rémlik). Ebben szerepeltek olyan dolgok, hogy XIV. Lajos francia király mindennapjaihoz tartozott, hogy bizonyos emberek körüllengték, és ezt a lehető legnagyobb kegyként élték meg.

Magyarországon is hasonló volt a helyzet – a különböző társadalmi szerepek különböző rangokat jelentettek, és ez magával vonta (és ezek egy része csak vér szerint terjedt), és erre a két világháború között egy hihetetlenül tekintélyelvű társadalmi szerveződés épült rá (pl. enyhén szólva nem volt jellemző ellentmondani a családfőnek). Ezt parodizálta egy rövid írás (sajnos a szerzőre nem emlékszem, sem a címre, de ha úgy adódik, kikeresem). A lényege, hogy egy relatíve magas rangú ember lezuhant a szakadékba, de egy ágban megkapaszkodott. Egy másik ember elkezdte felhúzni, és közben megszólította az áldozatot, de tévesen, azt hiszem, méltóságos urat. Erre az felháborodottan felkiáltott, hogy de hát én tekintetes úr vagyok (ha jól emlékszem), és elengedte az ágat, amelyben kapaszkodott. Szörnyet halt…

Persze nem állítom, hogy minden nemes/rangos ember így viselkedett. Voltak köztük tiszteletre méltó éppúgy, mint nagykutyák (akik az erősebb kutya jogán, vagy éppen csatatéri eredményre alapulva szerezték meg címüket), mint különféle ingyenélők. De a lényeg az egészben, hogy valamiképpen tisztelettel kellett megközelíteni ezeket az embereket. Ennek a tiszteletkifejezésnek egyik formája a magázás.

Manapság már mindenki egyenlő, a korábbi tekintélyelvűség megszűnőben van (szerény véleményem szerint túlságosan is, de ez most nem tartozik ide). Éppen ez adja aktualitását a kérdésnek, hogy mi értelme van megkülönböztetni a kétféle társalgási módot.

A szokásos érv, hogy a tisztelet megadásának módja a magázás, a maga módján helytálló, de erre nem ez az egyedül lehetséges mód, és a magázva is lehetünk tiszteletlenek (szokásos példa: menjen a fenébe). A helyzet az, hogy a szándékot máshogy is ki lehet fejezni. Hogy megszüntethető-e ez a forma? Természetesen igen.

Ahogy közismert, a mai angol nem használ magázást (pedig Nagy-Britanniában nagyon komoly hagyományai vannak még a nemességnek is). Valamelyik skandináv országban pedig a király mondta meg a nemeseinek, amikor túl bonyolult lett a címek használata, hogy fejezzük be, és inkább tegeződjenek. A történet kapcsán két érdekes gondolat van: egyrészt a király a hatalmánál fogva megmondhatta a többi embernek, hogy mi a társadalmi etikett, így ez eredményesnek volt tekinthető, ugyanakkor nem követelte meg mindenkitől: azt mondta, hogy ha valaki a régi, magázós formát használja, azt ő is magázza. Így egy-két generáció alatt a helyzet megoldódott, és a magázás tulajdonképpen megszűnt.

Következtetés: a magázás nem követelmény, könnyedén megkerülhető. De ez társadalmi összhangot igényel. A munkahelyi közösségek lassan megszüntetik, a fiatalok már a boltba lépve is tegezik a fiatal eladókat, illetve fordítva. Ez persze nem jelenti, hogy azt mondom, helyből szüntessük be a megkülönböztetést. Ahhoz túl sokan vannak, akik mást szoktak meg. De hosszabb távon igenis lehetséges út, hogy egyszerűsítjük az életünket a magázás elhagyásával. De ez a jövő zenéje, jelenleg együtt kell élni ezzel a kettősséggel, és szűk körben folytathatjuk a felszámolást – ha ehhez van kedvünk. A választás rajtunk áll…

Author: Zoltán Ujhelyi

I am an Eclipse Technology Expert at IncQuery Labs Ltd. and a regular contributor of open-source projects, most importantly the VIATRA project at eclipse.org.

Furthermore, I am in the process of finishing my PhD in computer science at the Budapest University of Technology and Economics focusing on analysis techniques for model queries and transformations.

8 thoughts on “Re: Van-e különbség (Magázás és tegezés)”

  1. Az angol nyelv valójában egy egészen érdekes módon jutott el odáig, ahol most tart. Bővebben a Wikipédián érdemes róla olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/T-V_distinction#English . Ami mindenképpen érdekes benne az az, hogy az angolban eredetileg nem volt magázás, aztán megjelent, végül a tegező formában használt személyes névmás eltűnt.

  2. Ok, ezzel nem tudok vitába szállni – valószínűleg jobban tudja, aki a Wikipedia-ra ezt a bejegyzést tette. 🙂 Érdekesnek tényleg érdekes.

    Mindenesetre a lényeges gondolatmenetemet érzésem szerint nem érinti – ugyanis azt állítottam, hogy kultúrafüggő, hogy van-e külön tegezés és magázás. És ezen lehet változtatni is (dettó alátámasztja, amit mondtam).

    Mindenesetre köszönöm a kiegészítést.

  3. A témáról egyből Karinthy Tegezés (http://mek.oszk.hu/00700/00720/00720.htm#51) című jelenete jutott eszembe. Azután kissé utánaolvastam, és találtam egy kis “Illemtudort” (http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rbb/0/13190/1), ami megmutatja, hogy a helyzet még bonyolultabb. Véleményem szerint ez a dolog is, mint oly sok minden, személyfüggő. A megszólítás módja tükrözi és befolyásolja is az adott kapcsolatot, de ez természetesen az adott társadalmi környezetbe van ágyazva. Mindenesetre kétségtelenül a magyar nyelv egyszerűsödéséhez vezetne a magázás és variánsainak kiiktatása, ami ugyanúgy nem ítélhető meg egyértelműen: a nyelv változatosságot csökkentené, ugyanakkor a tetszikelés kifejezetten nyakatekert tud lenni időnként…

  4. Hát igen… Ugyancsak bonyolult. De hát a bonyolult társadalmi kapcsolatok kifejezéséhez bonyolult szerkezetek kellenek, vagy mégsem.

    Erről az egyik Szabályozástechnika előadás jutott eszembe, amikor a tanár megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban annyira megtiszteltetésnek vette, hogy professor-nak szólították, pedig Európában nem volt meg ez a rangja. Látszik, hogy Amerikában kisebb hagyományai vannak pl. a nemességnek. A korábban említett Ráth-Végh könyvben (azóta megnéztem, Az emberi butaság címre hallgat) kifejti, hogy ezek a címek, megszólítások a polgárok körében hogyan alakultak. Elképesztő, hogy az emberek mit meg nem tennének azért, hogy jobbak legyenek (inkább látszódjanak) a többieknél… Ez a rendszer meg óhatatlanul magával vonja a különféle megszólítások kérdését is…

    Köszönöm a figyelmeztetést, hogy kicsit kevés részéről beszéltem a témának (ld. magázás és önözés megkülönböztetése) – nagyon gyenge mentségem rá, hogy az eredeti téma nem az én agyszüleményem 🙂

    A nyelv egyszerűsítéséről/kevésbé változatosságáról: a helyzet az, hogy mi, városi emberek már ugyancsak nehezen értjük Petőfit vagy éppen Fekete Istvánt, mert az életünk teljesen megváltozott. Ez a megváltozott helyzet idővel magával fogja vonni, hogy a szokások is megváltozzanak. Minden változás maga után vonja, hogy valamit a múltból megváltoztatunk, megsemmisítünk. Kérdés, hogy mi lesz ezzel a jövőben. Valószínű, hogy változás csak akkor lesz, ha valami miatt kellemetlenné kezd válni a dolog.

    Hasonlóan érdekes a készülő új magyar helyesírási szabályzat – célja, hogy egyszerűbb legyen írni. Nyilván a hozzám hasonló emberek, akik érzésből oldották meg a helyesírást eddig, fognak kínlódni a változásokkal – de ha tényleg egyszerűsödik a dolog, annak lehetnek előnyei (például jobb helyesírásellenőrzők 🙂 ).

  5. Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy én egy picit úgy érzem hogy átestünk a ló másik oldalára. Mert az hogy a 18 éves pénztáros letegez az se tetszik, mert milyen alapon tegez le engem (25 éves vagyok)? És amikor visszamagázom akkor se kapcsol elköszönéskor hogy ahogy mondani szokás nem együtt őriztünk libát…. Ennél már csak az a rosszabb, amikor ugyanez a pénztárosnő anyukámat tegezi le ami finaman szólva bunkóság.
    És hogy a fenébe van hogy ahol én ügyfél vagyok (bank, hivatal, Egyetem, orvos patika stb) eszébe nem jut az ügyintézőnek ismeretlenként magázni.
    És hogy az az orvos aki még gyerekként tegezett ma felnőttként magáz. És nem romlott meg köztünk a kapcsolat. A magázás nemcsak azt jelenti hogy tartom tőle a 3 lépés távolságot, hanem megfelelő kontextusban azt is, hogy jóba vagyok a másikkal és a magázásommal csak a tiszteletemet akarom a másik iránt kifejezni.

    És még az hogy mennyit változott a helyzet manapság szüleimnek és a nagyszüleimet magázni kellett…
    Tehát nem anyu légyszives, hanem édesanyám legyen szives…

  6. Itt jön az a kérdés, hogy mennyire vagyunk vaskalaposak, illetve “reformerek”. Itt Magyarországon az a szokás, hogy magázódunk (hagyományosan). Angol környezetben nem.

    És mi most nagyon válogatás nélkül vesszük át a kulturális dolgokat, ez pedig sokaknak nem tetszik. Nekem sem egészen, de ez lassan a megszoksz vagy megszöksz esete.

    Ha abban állapodunk meg, hogy lehagyjuk a magázást (vagy önözést), attól még kifejezhetjük a megfelelő tiszteletet más kontextusban – de ne várjuk el, hogy ez úgy menjen, hogy holnaptól nem. Inkább az a várható mód, hogy a következő évek egyik kérdése lesz, hogy ezzel mi lesz.

    Én konzervatív vagyok, szerintem van helye a bonyolultabb formulának, de el tudom fogadni, ha az lesz az eredmény, hogy nem kéne.

  7. Alapesetben én is támogatom a magázódást hivatalos helyeken, és engem többnyire magázni szoktak (szvsz ezt nagyon befolyásolja a megjelenés)..

    Erről egyébként mindig a nagyapám mondása szokott eszembe jutni: tegezve is lehet tiszteletet mutatni, és magázva is el lehet küldeni az embert melegebb éghajlatokra (ő nem így fogalmazott, de itt nem idézem szó szerint ;-))

  8. Érdekes nagyapád mondása ebben a kontextusban: Tompika írása után is szerepel kommentben, én is megírtam (ld. “A szokásos érv, hogy a tisztelet megadásának módja a magázás, a maga módján helytálló, de erre nem ez az egyedül lehetséges mód, és a magázva is lehetünk tiszteletlenek (szokásos példa: menjen a fenébe). A helyzet az, hogy a szándékot máshogy is ki lehet fejezni. Hogy megszüntethető-e ez a forma? Természetesen igen.”). De egyébként jogos. 😀

    Számomra pl. kifejezetten furcsa, hogy a laborvezetőket tegezzük az egyetemen… Más kérdés, amikor tanszéki labvezről van szó, akikkel explicite összetegeződtem. De az elején ott is furcsa volt.

    Pedig a többség számára ez a természetes. Sőt, tovább megyek, amikor Formális módszereken én is a túloldalon vagyok, abszolút nem várom el, hogy magázzanak a többiek. Szóval ez egy érdekes kettős mérce…

Leave a Reply